Libamáj, kaviár, zsenge fürjhús finom mártásokkal bolondítva. Desszert gyanánt banánhajó csillagszóróval és színes cukorreszelékkel. Mértékletes zabálás, utána pedig mértéktelen mennyiségű pezsgő és rövid. Alulöltözött pincérlányok, félhomály, cigaretta. A rózsadombi vállalkozó elégedetten tekint a színpadra, majd hajol oda a feleségéhez: "Mondtam, bazdmeg, hogy itt lesz kultúra!", majd alkoholtól gyöngyöző homlokkal nézi a női seggek kavalkádját, a flittereket, amiket gyémántnak lát, a revüt, amit a gazdag és igényes emberek szórakozásának vél.
A Latin Carneval produkciója ezt az életérzést terjeszti, ezt a műfajt propagálja. Az arcokra hegesztett, minden természetességet nélkülöző mosoly - amely nélkül nem létezhet kvalifikált táncrevü - pontosan jelzi, hogy semmi esély katarzisra, önfeledtségre, valós érzelmek megélésre.
*
Kővári alpári volt és ordenáré. A meztelen nagyanyját lefestő képnél betegebb, ízléstelenebb és gyomorforgatóbb pillanat talán még a Torrente filmben sem fordult elő. Azzal a két nem csekély különbséggel, hogy a hasonlóan suttyó Torrente egy kitalált karakter, valamint, hogy az vicces volt. Ez viszont csupán kényszeredett és erőtlen.
Az egész magyar stand-up egy félreértés. Ebben a műfajban normális esetben kiáll egy faszi, aki sajátos világlátásából, újszerű és meglepő szemléletmódjából kiindulva reflektál érdemi módon a világra. Az fellépőnek ideológiája, komplex okfejtése és igaza van. Emellett pedig vicces. A stand-up célja - ott, ahol értik, mit jelent - nem az, hogy a közönség nevessen a poénokon, hanem, hogy a fellépő olyan intenzív szellemi hatás alá vonja, hogy megálljon vele az idő, hogy teljesen elragadja az érzékeit, hogy golyószórószerűen sorozza meg az intellektusát, hogy olyan mértékben üsse túl az ingerületküszöbét, aminek következtében az önkívületbe forduló röhögés szabályosan letaglózza. Magyarországon a stand-up szinte sosem jelent mást, mint egyes szám első személybe áthelyezett viccek előadását. Jóformán csak Hofit, Fábryt és Hajóst láthattuk az utóbbi évtizedekben színvonalas stand-up comedy produkciót előadni. Rajtuk kívül Kőhalmi Zoltánt érdemes megemlíteni, ő az egyetlen, aki említésre érdemes a manapság hallatlanul népszerű Dumaszínház mezőnyéből. Az általuk frissen leigazolt Kővári Máté kétségkívül egy téves tradíciót másol, és azt is igen gyengén. Nem hullajtok könnycseppet.