Azért lehet nehéz egy ilyen verseny produkcióinak elbírálása számos zsűritag számára, mert az almát kell összevetni a friss tavaszi szellő leheletével. Így aztán én soha semmit nem a többi produkcióhoz hasonlítok, hanem a mindenható ízlésméteren, az értékelés tízes skáláján mérem meg. Arra szerződtem, hogy nem engedem korrumpálni magam könnyes szemekkel, tragikus sorsokkal, megható élettörténetekkel. Továbbra is a produkciókra fogok koncentrálni, arra a teljesítményre, amit az előadó a színpadra tesz. A bulvárkörítés nem érdekel.

A ma esti élő adásból nekem még az alábbi előadók fognak hiányozni.

Yasya

Yasya egy kis csoda volt. Báj, energia, tehetség, mely elragadó formát öltött. A dal, amit előadott, úgy indult, akár egy népzenei tradíciókból dolgozó ukrán popsláger, amit a népviselet és az akusztikus hangszer tovább tradicionalizált, aztán egyszeriben mindaz, ami addig a hagyományt, a múlt előtti tisztelgést látszott jelenteni, hirtelen progresszív, modern és erőteljes lett ennek az impulzív lánynak az előadásában, aki olyan energiákat képes teremteni maga köré, amelyek alól nem nagyon tudja kivonni magát az ember. Így és csakis így érdemes feldolgozni bármit. És igen, úgy is lehet vonzó egy nő, hogy nincs kint a picsája.

Havasi Zsolt

Nem tudom komolyan venni a mentalistákat, amióta Uri Geller tört magyarsággal azt üvöltötte a trükkjei előtt, hogy „Működj!” Azóta is mindig azt érzem, hogy az aktuális illúziót  flitteres öltönyökbe és ostoba művésznevek mögé bújtatva akarják rámtukmálni, amin vagy kényszeredetten mosolygok, ahogy a bundesliga-frizurán vagy egész egyszerűen a pofámba mászó provokációnak és sértésnek tekintem, és felbaszom rajta az agyam, mielőtt elkapcsolnék. Havasi Zsolt ezeket a borzalmas allűröket jó ízléssel elkerülte. Természetes volt, laza, és mindeközben mindenkit átvert egy izgalmas és fasza produkcióval. Nehogy már az az ember, aki felhelyez egy százas szöget az arcába, ne jusson tovább! Azért ez tagadhatatlan teljesítmény! Az én tudtommal senkinek se közel, se távol fogalma nem volt, hogy hogyan csinálta a srác, de hogy nekem nem, az biztos. Ha átbaszta a közönséget, akkor mester, és azért jusson tovább, ha viszont tényleg megcsinálta, akkor meg fakír, és azért!

Fele királyság

Ezekkel a srácokkal nincs gond. Nem csak profik, de nyelvi korlátok se kényszerítik be őket a Zalaegerszeg és Kazincbarcika közötti művelődési házak lambériázott előadótermeibe. Nem kell smúzolniuk a helyi kultúrossal, hogy őket hívja meg a falunapra, ne valamelyik dalos kedvű kelet-magyarországi vállalkozót a Fásy mulatóból. Ha nem sikerül befutniuk, nem lesz joguk a magyar kultúra kontraszelekciójára hivatkozni. Remélem, hogy lassacskán kiszabadítják majd magukat a szuperslágerek feldolgozásának önbizalomhiányos gettójából, mert ez a hangzás és készség nagyobb művészi önállóságért kiált.