Puzsér a Facebookon

Friss topikok

Kiesés után, meccs előtt

2012.05.19. 06:30 :: Puzsér Róbert

Már-már Dörner György színpadára kívánkozik az a sajátosan magyar sorstragédia, ahogy Negyela Bernadett és az Immigrants után a prügyi duó is a legjobb produkciója után kellett, hogy távozzon. 

 

 

A prügyieknek még csak koncepciójuk sem volt arról, hogy mit akarnak csinálni. Egy tragikusan jó esküvői zenekarról van szó, ahol az egyik gyerek nem csak ügyesen klimpírozik, de olyan kedves együgyűséggel képes megállni a színpadon, hogy érdemes lenne nagyobb plüssfigurákat gyártani belőle gyerekeknek, apróbbakat kulcstartóra, míg az énekes srácnak tagadhatatlanul jó hangja van, és természetes módon, fölösleges tornászmutatványok nélkül énekel. Ez azonban még így is kevés. Olyan volt ez a prügyi duó, mintha Róbert Gida Micimackóval zenekart alapított volna: áradt belőlük a ferences szerzetesek jámborsága, ugyanakkor bántóan hiányzott egy Tigris energiája a színpadról, továbbá legalább ennyire kellett volna melléjük egy Bagoly aki segít a dalválasztásban vagy - ha netán ilyen istentelenségre vetemednének - a szövegírásban.

 

 

Remélem, a szombat este nem csak a BL-döntő miatt lesz érdekes. Plazma az ígéretes kezdet után lassan SP és Flour Tomi királyságát fenyegeti a tinilányok körében, akikről az a hír járja, hogy nem csak szeretik a nyálas, szar zenéket, de a mobiljukat sem félnek használni, ha már rendesen átnedvesedett a bugyijuk. Eközben pedig bármikor előbújhat a dühös, elkeseredett és magára hagyott Plazma, aki végre megmutathatná, hogy mit is jelent a mélyről feltörő, a társadalomkritikus, az ízig-vérig proli hip-hop. Továbbra is hinni akarom, hogy ez ugyanúgy benne van a srácban, ahogy a síró-rívó Szécsi Pál.

 

Mészáros János Elek vélhetően stabilan hozza majd az idősebb korosztályok és a nemzetért aggódók szavazatait. Amit képviselni igyekszik – vagyis tartalmas, igényes zeneművek népszerűsítését vagy a nemzeti hagyományok ápolását – az legtöbbször az ízlésem szerint való, ahogyan képviselni próbálja mindezt, az sokszor nem.

 

Jennifer az utóbbi hetekben váratlan fordulatot véve jó ízléssel választ dalokat, vélhető, hogy a hétvégi produkciója is inkább hozni fog, mint vinni. Azért van bennem némi rossz érzés, mert bármelyik másik tehetségkutatóban már beígérték volna neki az amerikai karriert, itt viszont folyamatosan szembeszélben kell teljesítenie. Hiszem ugyanakkor, hogy egy nap még hálás lesz ezért.

 

need-tony-montana.jpg

 

Marcitól még mindig azt várom, amit az elmúlt öt évben a Juventustól, hogy képes legyen átlépni a saját árnyékát, és valami újat, valami sajátot, valami erőset kirakni a nyilvánosság elé. A Juventusnak sikerült, és mi, bianconerók most boldogan ünnepeljük a hősiesen elhódított bajnoki címünket, jó lenne ha Marci első címe is megszületne, mielőtt még vége lenne a versenynek.

 

A Quantumról nem írok, túlságosan sok gesztust tettem már így is az irányukba.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zsuritag.blog.hu/api/trackback/id/tr394525232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Turhoparaszt 2012.05.19. 12:17:38

Mondtam már, hogy te vagy a hősöm, de hogy Juve-szurkoló is vagy... Ha nő lennék, kihordanám a gyerekedet.

SarahConnor 2012.05.19. 15:31:35

Szegény prügyieket jól leplüssözted. Amúgy szerintem nem voltak jók, mármint dehogynem, csak olyan dalokat választottak, hogy rendszeresen a kanapé mögül kellett végigszenvednem. Ez az utolsó különösen betett, és tudom, hogy Stevie Wonder neve hallatán tulajdonképpen kötelező behugyozni, mégse megy, sajnálom, ez a szám iszonyú.
Azért bírtam a srácokat, és hát MJE helyett még évekig elnézném őket. Csak ez utóbbinak szélesebb az sms-bázisa.
Plazma elkezdte (máris!) ismételni önmagát. Az előző, meg az azelőtti produkciója pár hangban különbözött gyakorlatilag.
Szirota Jennifer nem tud megérinteni, hideg és személytelen marad minden előadása számomra. Tarantino mondta ezt nagyon jól az American Idol-ban az egyik hasonszőrű énekesnek: "pengén elénekelted a dalt, és akkor mi van?" :)

Vass Linda (törölt) 2012.05.19. 18:20:16

Helló cicám,
Gondoltam megkínállak egy kommenttel, jól teljen az este, nejlonzokniban, vietnámi papucsban, kőbányai sört vedelve a szocreál foteledben érjen már valami pozitív élmény, ha lesed a meccset.

A Micimackóval csak az a gond, hogy te meg úgy néztél ki múlt héten, mint egy jegesmedve a sarkköri jégomlás után, amikor egy nagyobb hógörgeteg félig betemette, és csak a két fekete gombszeme kandikált ki, a nyáladzó grínpíszesek legnagyobb, ejakulatív örömére.

Nem szoktam nézni a nagyszerű műsort, véletlenül sikerült benned gyönyörködnöm. Melegfényű somolygásodtól, ami az almaborvedelés egyenes következménye lehet, éreztem, hogy megmozdul bennem valami...Lehet, a vacsora... Lehet a vágy. Nem tudni.

Azt mondd meg nekem, Róbert, mért gondolod, hogy egy nyálgép, alig élt gyerek, aki a csaja térdét csókolgatja a bejátszásban, tengermély társadalomkritikussá avanzsál ha te a fent említett bájvigyorodat háromszor rávillantod, dupla vilux kacsingatva, amitől amúgy felmerült bennem, (bocsáss meg kérlek!) hogy a rút asperger-szindróma azért ott vár hű társával a tikkeléssel rád a kanyarban. Orvul leselkedik egy picikét. Hogy aztán egy bunkósbottal leterítse drága szép, sukár elméd "corpusát".

Figyelj csak, Juvét nem annyira, Milánt, Rómát annál jobban bírom. Gondold át, mihez kezdjünk mi így...

Vass Linda (törölt) 2012.05.19. 19:24:02

@Vass Linda: hmmmmmm...tudom ám, hogy zsűrizel és nem érsz rá a fotelben kuporogni otthon, csak a Hitachi videómagnóról nézed majd a meccset vissza...
Csak szemtelenkedem itt veled. :)

levin 2012.05.19. 19:56:20

a gond az, hogy puzsérnak igaza van. mármint azoknak gond, akiknek nincs.
abba meg belegondoltatok, hogy nem puzsér a botrányos, hanem a többi nagyon tré?
egyébként nekem nem szimpatikus az arc, mert rápakol arra, ami visszafogottan erős lehetne.

Gumicsivá 2012.05.19. 23:45:22

Húha micsoda szerelmes üzenetek röpködnek itt...
mindenesetre ünneplem a tényt: hálistennek kikopott a Plazma. Tényleg failos voltál azzal Róbert, hogy ezt a hamburgerszínűre szolizott kis csicsmókot támogattad. Semmi keresnivalója nem volt itt (se).

SarahConnor 2012.05.20. 09:56:01

Na, MJE-t a tegnap este után máris megkövetem, most végre úgy tűnik, szakít azzal a kenetteljes, ájtatos népi dalnok-vonallal, amit eddig csapatott, levették róla a kárómintás pulcsit, meg a parasztinget is. Az operával nagyon kiegyezem. Ha minden héten lenyom valamilyen áriát, a végén még sms-t is küldök rá, és ez tőlem nagyon nagy szó. Tehetségkutatók történelmében eddig csak egy sms-t küldtem, az első Megasztárban Póka Angélára.

rockjano 2012.05.21. 02:04:33

@Fenimore: az a 3. megasztár volt...én is szerettem a csajt egyébként (csakhát Rúzsa M. ott tényleg verhetetlen volt)

Jennifer tényleg jó és nagyon pici :-) ...
Fejlődött az X óta... nem hideg ő hanem nagyon bizonytalan még magában...fiatal és félénk talán majd idővel..megha majd valaki ír neki tényleg jó dalokat...az a nehéz...

SarahConnor 2012.05.21. 06:17:44

@rockjano: akkor kijelenthetem, hogy az első két Megasztár kiesett :)

rockjano 2012.05.21. 10:42:07

@Fenimore: Pedig azok voltak a jobbak a 3. volt a csúcs
Érdekes kérdés hogy miért esett ennyit a szinvonal azóta???

SarahConnor 2012.05.21. 13:55:03

@rockjano: mert énekes helyett sztárt kezdtek keresni. Az elsőt még megnyerte Tóth Vera, ma már nem fordulhatna elő, hogy 60 kiló feletti versenyzőt kitegyenek a színpadra, lásd Németh Katica esetét az X-Faktorral. A Megasztár két héttel ezelőtti adásában Mester Tamás beismerte, hogy a sztáralkatot részesítik előnyben az énektudással szemben, így lett nekünk Talán Attilánk, aki talán nem... :)

rockjano 2012.05.21. 13:59:26

@Fenimore: Iiigen ez is benne van..de a zsűri is sokkal hitványabb meg a szerkesztés és amilyen dalokat énekelnek, jó az én 43 éves fejem mást szeret már persze de akkor is...valami nagyon elromlott a 3. széria után... (volt is nagy kihagyás igaz)

SarahConnor 2012.05.21. 19:45:46

@rockjano: na igen, a zsűri, arról ne is szóljunk. Ahogy Pressert kirakták, meg is szűnt a szakmai vonal a tehetségkutatók zsűrijében. Nemcsak a valódi zenei szakértelmet, hanem a roppant kulturált zsűrizést is képviselte a tévében, érdemes megnézni youtube-on az értékeléseit. Hiányzik, mint egy falat kenyér. Amíg ő volt, számított, ki tud énekelni, de aztán jött a gépezet, bárki beülhet a zsűribe, aki valaha volt a tévében két percig.

Mr. Alkohol 2012.05.21. 22:19:08

Nem tudom, miért vannak egyesek elájulva Jennyfertől. Elég középszerű. Szép, fiatal, de nem különleges hangú és karizmatikus fellépésű énekesnő.

Mészáros János Elek jó, de azért sokszor hallatszik, hogy képzetlen énekes.

A többi énekest nem tudom milyen alapon válogatták be ebbe a műsorba, különösen az 0, amit ez a Marci gyerek csinál. :P

Aaszpazia 2012.05.21. 23:35:36

Puzsi, nem lehetne mellőzni azt a kibaszott politikát a műsor ideje alatt? Nem pro patria, hanem csak úgy. Inkább szívd a Hajós vérét! Egyébként mindkettőtöket kedvellek, de amikor egymásnak feszültök, az felér egy előjátékkal.

Neduddgi 2012.05.22. 07:32:02

@Mr. Alkohol: MJE 10 év képzés után kelt "képzetlen énekes" benyomást. Szerintem ez nem a tehetség ismérve.

Aaszpazia 2012.05.24. 10:17:45

Plazmával kapcsolatban tévedtél Puzsér! Nem felelhet meg mindenkinek, ha valaki akar lenni. Véleményem szerint ő szombaton állva "halt meg".

SarahConnor 2012.05.24. 12:54:11

@Aaszpazia: azért egy tehetségkutatóban legalább az sms-ezőknek nem árt megfelelni :)

Aaszpazia 2012.05.24. 13:26:19

Rövid távon lehet, de így legalább hiteles maradt. Legalábbis számomra.

SarahConnor 2012.05.24. 19:40:36

Igaz, bár ilyen műsorba az ismeretségért jelentkeznek az emberek, ha az megvan, lehet kezdeni "nem akarni megfelelni" mindenkinek. Bár talán az ismeretséget így is megkapta és nem felejtik el... nem tudom.
süti beállítások módosítása