Puzsér a Facebookon

Friss topikok

Képernyőn lenne a helyük I.

2012.04.20. 06:00 :: Puzsér Róbert

Mindent elkövettem, hogy az alábbi produkciók az élő adásba kerüljenek, mert tagadhatatlan minőséget, valós értéket képviselnek. Ha nem ismerném a magyar kultúra hallatlanul torz kiválasztódási logikáját, akkor azt írnám ide, hogy csak idő kérdése, mikor ütik át ezek az előadók a hazai mainstream különböző platformjainak ingerküszöbét. Abban az országban azonban, ahol még mindig a rossz ízléssel búsongó nosztalgiázás és a nyugati tömegszemét kritikátlan adaptálása a két legfőbb rendező elv, erre sajnos nincs semmi garancia.

 

Ács Dominika és Feng Ya Oi

Ez a szám önmagában is zseniális. A Tears for Fears kezei közt dinamikus volt és magával ragadó, Gary Jules adaptálásában pedig drámai és olyan mély, mint a Csendes-óceán a Marianna-ároknál. Ebben a szövegben és dallamban megannyi értelmezési lehetőség kiált azért, hogy értő kezek nyúljanak hozzá és dolgozzák fel. Ők ketten pedig pont ezt tették. Elsajátították, integrálták, majd valami teljesen új és egyedi módon adták elő, találtak egy teljesen saját helyet önmaguknak a dal életében valahol a két fenti változat között. És igen, leszarom, hogy gyenge az angol kiejtésük.

 

László Martin

Az electric boogie egy rendkívül progresszív, joggal népszerű, ezredfordulós táncstílus. Bármennyire közege is az underground kultúra, simán helye lehetne a mainstream szórakoztatásban, és látványos, hogy mennyire sokan gyakorolják imponálóan magas szinten. Közülük az egyik ez a srác, aki magasan kiemelkedett a hallatlan mennyiségű hasonló előadó közül, egyszerűen elcseszett jó, ahogy előadja.

 

 

Nagy Krisztina Margaréta

Azért a klasszikus műfajokban is vannak tartalékai az országnak. Ez egy elképesztően kemény vállalás, az Éjkirálynő áriája a Varázsfuvolából, ami kifejezetten profi módon lett odarakva. Nem állítom, hogy a rokonszenves énektanárnőnek mindenképpen operaszínpadon volna a helye, de hogy a Csillag Születik élő adásában, azt igen.

 

24 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://zsuritag.blog.hu/api/trackback/id/tr524462158

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Média blogajánló 2012.04.20. 13:18:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Média blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a_tom 2012.04.20. 09:15:13

Nem szoktam nézni a műsorokat, milyen indokkal rúgták ki ezeket?
Az első nagyon jó, látszik rajtuk hogy átélik a számot, belarakták a saját személyiségüket és élvezik is amit csinálnak.
Ez rendkívül ritka manapság, elég ha valakit átdizájnolnak és már tönkre is vágták a lényegét. Kétlem hogy hónapokig elhúzódó személyiségelemzések után nyúlnak csak az áldozataikhoz ezek a karaktergyilkosok, tehát esélyük sincs a pozitív eredményre. Csak azoknál működik és lesz hiteles akiknek egyáltalán nincs személyiségük.
A kiejtésük nem olyan vészes, de legalább értettem a szöveget :) Ha Pákó meg Kuki sztár lehet kizárólag a bűnrossz kiejtésükből kifolyólag, akkor nehogy már ezen az apróságon akadjon fenn valaki.

A második is jól nyomja, bár én nem vagyok oda az ilyesmiért, valahogy nem tud lekötni hosszabb időre.

A harmadik nem énekel rosszul, de azért nagyon jól sem, nem élveztem. Az nem semmi hogy ki tudja énekelni, kevesek képesek erre, de ez nem az olimpia ahol a teljesítmény számít.
Viszont a vékony rajzolt szemöldök az büntet. Az valami olyan hatással van rám hogy írásban sem vagyok képes kifejezni. Még a mentőben is ütném aki kitalálta. Akik pedig önszántukból képesek igy megcsonkítani magukat olyan súlyosan vétenek a közízlés ellen, hogy simán ki kéne találni valami bírságot rájuk, nem pedig közönség elé engedni. :)

Amit viszont egyáltalán nem vártam tőled Róbert, hogy a belinkelt videókon keresztül valami ótvar pilótajátékot/adathalász szennyet reklámozol. Gondolom nem vetted észre, de akkor is ejnye!

Puzsér Róbert 2012.04.20. 12:07:58

@a_tom: "Amit viszont egyáltalán nem vártam tőled Róbert, hogy a belinkelt videókon keresztül valami ótvar pilótajátékot/adathalász szennyet reklámozol."

Rohadjon ki a szívem ha szándékos volt! (-:

SarahConnor 2012.04.20. 12:42:08

Milyen reklám, hol? Én is akarok pilótajáték-reklámot a videómra!

Az első videón látható produkció nekem is nagyon bejön, a számot magát is imádom. Az angol kiejtéshez annyit, hogy nem olyan gyenge az, sokan szeretnék, ha ennyire "szar" lenne a kiejtésük.

A második gyerek nagyon jól nyomja, el kell ismerni, de nem én vagyok a célközönség valószínűleg, mert a harmadik percnél már arra gondoltam, hogy ma még nem ettem, és mit hajtogassak a fejembe :)

Az operaénekes pedig szintén nagyon tehetséges, de valljuk be, nagyon szűk rétegnek szólnának a produkciói, olyan rétegnek, akik nem feltétlenül fogják ontani rá az esemeseket. Show (pénz)-szempontból született a döntés, hogy essen ki, tiszta sor.

Robi, mi lett a Fele Királysággal?

Rajna31 2012.04.20. 13:58:39

Mondjuk szerintem nem érdemes az Operába nem elég jó, de nyilván képzett operaénekeseket berakni a tévébe. Egyszerűen nem fair a nála jobbakkal szemben, akiket aztán senki sem ismer. Ugyanez volt a véleményem a hegedűsről is, akit ugye nem nagyon vettek fel zenekarokba, gondolom okkal (én nem értek a komolyzenéhez, de a karmesterek talán igen).

Igazából engem olyan nagyon csak a Quantum XXL nyűgözött le, a többiekért annyira nem kár. Csak azt sajnálom, hogy a sok erős közepes produkció helyett sikerült bepakolni olyanokat, mint a két énekes lány, a falusi dalnok, az iszonyatosan gyenge humorista, a nyálas társastánccsoport, a prügyi szegénygyerekek vagy éppen a totál átlagos fiúbanda. A belinkelt három produkció mellett még több olyan volt, aki szerintem minőségében mást nyújtott, mint ők (pl. a Pixel Team, az ukrán dalt éneklő csaj, a bűvészgyerek, Danyi Zoltánné vagy a Fele királyság). No de mindegy, én azért nem a CSISZben szerzem a művészeti élményeim nagy részét, nem szívügyem a dolog, max röhögök egy jót :)

grammatika36 2012.04.20. 15:09:47

Látva azt, hogy végül kik jutottak be az élő adásba, hát tényleg kár a fent említett produkcióért. Rendben van, hogy ki kell szolgálni a tömegízlést (vagy mégsem??), de nem lehetne megpróbálkozni azzal, hogy formáljuk is a tömeg ízlését. Hátha el lehetne érni némi fejlődést...
Robi, nem akarsz csinálni egy saját műsort, ahol végre azt látnánk, hallanánk, ami tényleg jó? Befizetnék rá, esküszöm!

grammatika36 2012.04.20. 15:12:30

Hoppá, a helyesírást nem néztem át: természetesen "produkciókért" és a második mondat végén kérdőjelet akartam, már ha bárkit is zavart...

mildi 2012.04.20. 17:13:28

az elsőt végighallgattam(!), majd elindítottam még egyszer(!)
és élő adásba még se engedik
nos, ezért nem nézem a tehetségkutatókat.

mildi 2012.04.20. 17:19:32

a táncos srác: ez már balett! :)

azulejo (törölt) 2012.04.20. 18:07:14

ez a táncos fiú nagyon ügyes!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.20. 18:11:52

Biztos nem volt elég érdekes a magánéletük... Különben a celebgyár-műsorok szerintem alapból rosszul épülnek fel, de persze előadóművészeket könnyebb faragni, mint komplett zenekarokat. Pedig azokból is sok tehetséges banda van az országban.

démoni tyúklábminta 2012.04.20. 18:56:40

Krisztin Margaréta roppant HAMIS volt, és a magas hangokat sem tudta igazán kiénekelni. Önkéntelenül vele erőlködtem, hogy "namégezt a kicsit bírjad"...de nem bírta.
Az Éj királynő áriáját kábé négyen képesek a világon tisztán elénekelni, és nem ő az egyikük... kis önkritikával, kicsit kisebb vállalással nagyobb esélye lett volna, nekem ez nem továbbjutó.

A többivel egyetértek.

démoni tyúklábminta 2012.04.20. 18:56:52

Krisztin Margaréta roppant HAMIS volt, és a magas hangokat sem tudta igazán kiénekelni. Önkéntelenül vele erőlködtem, hogy "namégezt a kicsit bírjad"...de nem bírta.
Az Éj királynő áriáját kábé négyen képesek a világon tisztán elénekelni, és nem ő az egyikük... kis önkritikával, kicsit kisebb vállalással nagyobb esélye lett volna, nekem ez nem továbbjutó.

A többivel egyetértek.

démoni tyúklábminta 2012.04.20. 18:58:16

Bocs a duplázásért.

Meg azért is, hogy erre még egy posztot dobok. :D

démoni tyúklábminta 2012.04.20. 18:59:51

Bocs a duplázásért.

Meg azért is, hogy erre még egy posztot dobok. :D

Yond 2012.04.21. 01:21:07

László Martinnal én is teljesen egyetértettem, amíg meg nem láttam ezt:
www.youtube.com/watch?v=LXO-jKksQkM&feature=relmfu

Nyilván ettől még ő táncolta ezt el ilyen jól. Csak nem tudom, hogy akkor hol az az eredetiség, amit mástól számon van kérve... Ennek ellenére én élveztem, és tényleg helye lenne a döntőben.

Callinicus 2012.04.21. 10:54:19

Utólag néztem végig a Csiga Szüntetik 5 adását, nagyon jól szórakoztam Robi kritikáin, bár volt egy olyan érzésem, hogy az egész egy józsaru-rosszzsaru koncepcióból indult ki, ahol leginkább a bal oldalt ülő két személy szerepe volt egyértelmű, a jobbszélső meg jóformán ott sem volt.

A válogatás végére teljesen egyet értek - elnézést neveket nem igen jegyeztem meg - a falusi énekes, a továbbjutott tánccsoport, és az in diretta csont nélküli továbbjutásával kapcsolatban.

Ami viszont felháborított, az-az, ahogy a hegedűs énektanárral elbántak!
Az egy dolog, hogy még párbajozni sem engedték - a két énekes lánynál, mondjuk két ponttal minőségibb volt a 10-es skálán - ami talán azért lehetett, mert bárkit lenyomott volna, de abszolút áldozata lett annak, hogy a csillag zülletik egy gusztustalanul koncepciózus műsor. Talán az Oscar-díjhoz tudnám hasonlítani. Kellett ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi, és nem lehetett elismerni azt, hogy bizonyos kategóriákban - pl. komolyzene/éneklés - vannak sokkal jobbak, mint mondjuk az érdemtelenül továbbjuttatott történelemtanár a félelmetesen gáz rappjével, vagy a dagadt fiúpáros, akiket valamiért nagyon szeret a zsűri, miközben talán ha közepesek. Mellesleg ez a László Martin sem nyűgözött le különösebben, nem fáj érte a szívem.
Sejtettem, hogy nem fog mindhárom előadó továbbjutni, akiket én kedveltem, mert nyilvánvaló volt, hogy a koncepció áldozataivá válhat valamelyikük. A hegedűs énektanárnál az verte ki nálam a biztosítékot, hogy ahogy Robi mondta, ő kinőtte az aluljárót, emlékeim szerint a pofaszakállas fickó, akire Robi azt mondta, hogy még nem nőtte ki az aluljárót, meg továbbjutott, a sokkal gyengébb produkciójával!
Persze ez még nem volt elég, nem érdemelte meg az egész életében zenélő ember azt, hogy legalább néhányan megismerjék, megjegyezzék a nevét és esetleg így jobb esélye legyen elhelyezkedni, valami normális helyen, beállítják egy kis hátulgombolós - elnézést a kifejezésért - csipszar mellé, aki valószínűleg a cipőfűzőjét sem tudja bekötni, és a műsora legfeljebb egyszeri poénnak volt jó, és vele együtt mondják meg neki, hogy nem jutottak tovább, mintha egy kategória lenne a kettő!
Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy Robi a fentebb felsorolt dolgok közül egyiket sem látta át, nem ért velük egyet, vagy épp nem tudott volna beleszólni. Ha a két operaénekes párbaja mellé, hármaspárbajba beállították volna a hegedűst és úgy veszít, azt még elfogadom, - a két énekes csajt tovább kellett persze engedni, mert ők aztán nagyon jók voltak, az importált angolszász számaikkal - de ez így elég szégyenletes volt!

Ja igen, volt egy hegedűs páros akik egész jól nyomták, nem emlékszem, hogy továbbjutottak-e, - gyanítom, hogy nem, ahhoz azért túl jók voltak - de ha valakinek nem tűnt volna fel, ők gyakorlatilag egy lényegesen gyengébb David Garretnek képzelték magukat.
Bár a műsoruk még így is jobb volt, mint némely továbbjutóé.

www.youtube.com/watch?v=GSFPQDEkc-k
www.youtube.com/watch?v=oGuBYvURSZw

Uff

Callinicus 2012.04.21. 11:06:39

Megtaláltam a kommentek között, igen a Fele Királyságot hiányoltam a továbbjutók közül még, már a névválasztásuk is megfogott. :)

Ezek után vagy az In Diretta nyerjen, vagy a falusi énekes Úr, - valamikor majd megjegyzem a nevét - vagy jövőre állítsanak négy csimpánzt a zsűri helyére, majmokat ők is tovább bírnak szavazni!

Callinicus 2012.04.21. 11:13:52

www.youtube.com/watch?v=ELM_qVCA_qw&feature=related
Függetlenül az élőéletétől, a körülményeitől, pusztán a zenéje tovább kellett volna juttassa. Én eléggé utálom a Sindler Listáját, de a zene előtt meghajlok.

Mozart1 2012.04.26. 20:31:45

@démoni tyúklábminta:

Szerintem nyugodtan menj el dokihoz, ha kimossák a füled, akkor hallani fogod, hogy tiszta volt. keress rá különböző éjkirálynőkre a youtube-on, olyanokra akik aktívan éneklik ma, itthon színházakba, van fent néhány felvétel, mindegyiket kenterbe vágja. A kinézete az amivel nem tudnak az emberek mit kezdeni, mert külsőre nem éjkirálynő, de ha beöltöztetné valaki egy előadásra meglepődne.

Erőlködni meg nem vele kellett volna, hanem a wc-n :)

m.zsofi 2012.04.28. 09:40:24

@démoni tyúklábminta:
Kedves kommentelő!
Egyet kell értenem az előttem szólóval. Krisztina minden volt, csak hamis nem. Bár tényleg sokat elvesz a tv-s hangosítás a valós minőségtől, de egyáltalán nem volt hamis. Volt szerencsém már jó párszor hallani őt élőben, fantasztikus, hatalmas mindent betöltő hangja van, és mögötte áll minden, ami szükséges: Képzettség, Tudás, Elhivatottság, Tehetség, Alázat, Magabiztosság. Életem egyik epikus pillanata volt, amikor a Fantomból Christine áriáját énekelte egy esten, és szép lassan eltolta a mikrofont, mert anélkül jobban szólt. Na ez a profizmus.

Daerion 2012.05.06. 21:03:37

Hatalmas ajándék az információ ilyen gyors és tiszta áramlata, amit az Internet adott. Reggel még nem tudtam, hogy ki Plazma, mostanra pedig már a sokadik libabőrön vagyok túl, annak köszönhetően, hogy valaki képes túlmutatni a "tömegek kiszolgálást" végző médiasugárzáson, és ennek a műsornak olyan oldalait is megmutatni, amik enélkül, nélküled, nem lehetnének szabadon élvezhetők. Köszönöm!

Maradok follower-ed! Free Etus!

Dar

lengyelke67 (törölt) · http://lengyelke.weebly.com 2012.05.19. 10:33:49

Sajnos a táncos gyerek (bár jól nyomta), semmi eredetit nem csinált, minden másodpercet elemelt valahonnan zenéstül és mozdulatsorostul együtt.
Pl.:
www.youtube.com/watch?v=wQY-XozX3eg
süti beállítások módosítása