Puzsér a Facebookon

Friss topikok

Miért mondtam igent Plazmára?

2012.03.24. 13:16 :: Puzsér Róbert

Plazma, a tizenkilenc éves MC hirtelen robbant be a köztudatba. Meglehetősen szélsőséges hangulatú nyilvános megítélése során mindeddig kizárólag a trágársága vetődött fel szempont gyanánt. Senkinek se jutott eszébe értékelni azt, hogy egy olyan közegben, ahol bárkit körbeünnepel az ország, aki elbír egy mikrofont, ez az épphogy nagykorú srác egy saját gyártású szerzeménnyel lépett a színpadra. Nem rohadt le a keze, attól, hogy fogott egy golyóstollat, és írt egy szöveget, aztán alápakolt vagy valamelyik haverjával összerakatott hozzá egy zenei alapot. Így amivel színpadra lépett, az teljesen a sajátja volt, nem egy Cserháti vagy United dalt énekelt el kicsit rosszabbul, mint az eredeti, hanem a semmiből hozott létre valamit. Talán naivan hangzik egy hip-hop produkció kapcsán, de ezt nevezzük művészi autonómiának.

 

Ez persze önmagában semmire sem elég. Csakhogy Plazma "Baszni tudsz" című száma hemzsegett a szellemesebbnél szellemesebb megfogalmazásoktól és nyelvi eszközöktől, a ritmusvilága teljesen rendben volt, a rímei is nagyon nagyrészt ültek, és főleg annyira keresetlenül őszinte és lefegyverzően belemenős volt, amennyire azt ez a műfaj megkívánja. (Ebből persze a tévében kevés jött le a morzejel gyakoriságú sípolás miatt, de a neten fent van a natúr verzió, aki nem hiszi, járjon utána!)

Nem mondom, hogy Plazma ezzel az előadásával a hazai MC-mezőny elitjéhez csatlakozott, de azt igen, hogy a 2012-es Csillag Születik nevezői közt kiemelkedőnek számít a produkciója. Ez azonban senkit nem érdekel. Amire mindenki reagál, az csak és kizárólag az obszcenitás.

Tényleg egy húsz éves, szexuálisan frusztrált srác önfeledt káromkodásától kell megóvni azt a magyar társadalmat, amelynek a politikai garnitúrája és annak médiaholdudvara pont ugyanekkora önfeledtséggel zsidózik, cigányozik, nácizik, kommunistázik, hazaárulózik, tolvajozik, és akiket ezért négy évről négy évre azzal jutalmaz az ország népe, hogy őket, akik legerőteljesebben oltják bele a gyűlöletet, miniszteri bársonyszékhez meg parlamenti mandátumhoz juttatja?

 

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://zsuritag.blog.hu/api/trackback/id/tr454336985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

a_tom 2012.03.24. 15:47:33

Nem értek egyet veled, a szekértáborhoz tartozás még nem mentesít az élhetetlen ország hatásai alól, ahhoz a zsírosbödönhöz is oda kell férni.
A többi rendben van.

phaszfej 2012.03.24. 16:03:49

Nem a társadalmat kell megvédeni a káromkodótól, hanem a káromkodót saját magától. Ez a gyerek kb. annyira jó, mint egy ötéves, akinek elnézzük, hogy csúnyán beszél. Vagy egy majom, amikor szétkeni a szart. Semmi eredetiség, semmi fantázia nincs benne. Inkább az a szomorú, hogy csúnya szavak hallatán zavarba jön a közönség. De ettől ez a produkció még gyerekes, béna, ötlettelen.

phaszfej 2012.03.24. 16:20:38

Robikám! Téged fizet valamilyen mazonikus szervezet vagy magadtól vagy ennyire félsötét, és csak ezért alkalmaznak mindenféle médiumnál, mert pont megfelelsz a célnak önként is? Gondolkozz már el ezen. Alapvetően jó gyerek lennél, ha nem lennének agyviharaid.

ssjani 2012.03.24. 16:21:19

Puzsér ! Beteg a te lelked !

HighTroller 2012.03.24. 16:22:00

szerintem faszán megmondta! meg a puzsér is

HighTroller 2012.03.24. 16:23:32

ja és csak annyit hozzá, hogy akinek a nyelvezettel van baja: nézzétek meg a videót, akik összenéznek rajta, na mit olvastok le a szájukról? ennyi.

a_tom 2012.03.24. 16:24:55

A majom aki szétkeni a szart, az az összes médiamunkás, kommunikátor, politológus, reklámszakember, stb.
Plazma az a majom aki nem eltüntetni próbálja a szart, vagy valami szalonképes formába hozni, hanem egyszerűen a pofádba vágja.
Persze ettől ugyanúgy feszeng a fogadó fél hiszen szarról van szó. Sőt mivel közvetlenebbül leszel szaros, kellemetlenebb is. De legközelebb már el tudod kerülni, mert tudni fogod mikor kerülsz szarveszélybe, ezért hasznosabb mint az elkenés.
Biztos hogy mondjuk Hankiss Elemér okosabbakat tud mondani ennyi idő alatt, de aki a szar fogalmával sincs tisztában, annak Plazma kell sajnos.

phaszfej 2012.03.24. 16:27:30

Alabfedően jó a szellemed lendületi iránya, de annyira féekezhetetlenül söpör végig, hogy emiatt felületessé és elnagyolttá válik a gondolkodásod. És miatt siklik félre az egész, ezé beszélsz marhaságokat. Az igazságkimondási vágyad felülír mindent. Érzelemből érvelsz, de nem ártana finomítani, disztingválni.

samba pa ti 2012.03.24. 16:30:51

A srácnak kétségtelenül van érzéke a verseléshez.
Legközelebb más témában egészen biztosan meg tudja majd mutatni, hogy nem csak a trágárkodni tud.
Nekem sokszor nagyon nem szimpatikus, amit Te előadsz, Puzsér úr, de ebben az esetben maximálisan egyetértek Veled.

phaszfej 2012.03.24. 16:30:58

@nemDoktor a_tom: Mindig az ember saját maga csinálja a szart. Ha nem csinálsz szart, nem kenik beléd. Kár bárkit is okolni. Főleg a médiásokat. Senki sem kötelez senkit arra, hogy tévét bámuljon. Sőt, a médiás faszfejeknek hálásak is lehettek, hogy felhívják a figyelmet a szarra. Ti meg eszitek, zabáljátok, fürödtök benne, mert szeretitek a szart.

dukeekud 2012.03.24. 16:47:13

"Miért mondtam igent Plazmára?"

Bazdmeg, azt hittem valami technikai elemzes, egy uj tipusu plazma teverol. Nem pedig valami primitiv tv csatorna aktualis meleg celebjenek a reklamja. bazdmeg

a_tom 2012.03.24. 17:07:01

@phaszfej:
Maradjunk a majmos példánál. Ha a majom szarik és szétkeni, vagy hozzád vágja, akkor nem te okoztad azt a szart, te csak kimentél az állatkertbe ami elvileg egy kultúrált intézmény.
Valóban nem kötelező TV-t bámulni, de az ember már csak ilyen, szereti az izgő-mozgó, csillogó, zenélő dolgokat. Drogozni se kötelező meg öngyilkosnak lenni, aztán mégis csinálják egyesek, olyan tudatállapotba kerülnek valaminek a hatására hogy nem tudnak ellenállni. De az hogy vannak akik képesek ellenálni vagy nem is esnek kísértésbe nem jelenti azt hogy ne kéne segíteni a többinek, nem mindenki egyforma.
Én speciel nem sok TV-t nézek, nem értem miért címezted nekem a szarevést. Talán nomen est omen? Megtehetted volna hogy gondolkodsz, de mégis faszfejként reagáltál :)

lobster thermidor 2012.03.24. 17:31:35

Hangosan röhögtem olvasás közben a poszton!

A Puzsér úgy tesz, mintha nem pont egy kereskedelmi TV zsé-kategóriás celebképzőjén mutogatná magát. Úgy állítja be ezt a szerencsétlen flótást, mintha Bob Marley és Jim Morrison egyszemélyi reinkarnációját látnánk. Holott csak annyi az egész, hogy dobnak egy kis magot a csóróknak.
Tényleg, ha már itt tartunk, mi van a másik beszólogatós kiscsávóval?
Oltári nagy sztár lett belőle, vagy a villanyszámláját sem tudja kifizetni mostanság?
Tudjátok, arra a kis gagyi piás rappergyerekre gondolok, aki két éve valami hasonló dumával nyerte ezt a "nívós" vetélkedőt.
Na nem a rosszindulat miatt kérdezem, de hallott róla valaki azóta?

Drogon 2012.03.24. 17:55:04

Még most sem értem mi a pláne ebben a produkcióban.
Seggből szájba, szop, basz, geci.
Van még valaki élő ember, aki nem látta/hallotta/élte át ezeket?

herut 2012.03.24. 18:35:19

Nekem nem tetszett a kis fickó produkciója.Meg a kis fickó (Plazma) sem.Puzsér tetszett.

Bambano 2012.03.24. 19:03:34

ezzel a számmal egy baj van: SZAR. hogy csúnyán beszél, pontosabban csak csúnyán beszél, azt talán még meg lehetne bocsájtani (Nem), de hogy gagyi, azt aligha. Rendszeresen lecsúszik a ritmusról, nem bírja elmondani ütemre a szöveget, stb.

ez csak helyi menő csávók polgárpukkasztása, semmi több.

hogy a bánatba került ez oda?

Szobadísz 2012.03.24. 19:13:06

Én érteni vélem:
Puzsér mondanivalója Plazma apropóján, egy a személyén túlmutató erős társadalomkritika, amely a jelenlegi torz (média)világot, az ország mentális és morális közállapotát, álszemérmességét, prűdségét mutatja meg, állítja szembe az előadó őszinteségével, szókimondó, trágár, de eredeti előadásmódjával.

Kedves Puzsér Úr!
A néhai Pont-FM - ben készített Demokrácia Rt. óta ( ezt Fiala a mai napig rendszeresen negatív szóhasználattal emlegeti ) követem - több-kevesebb sikerrel - munkásságát.
Kedvelem a stílusát és örülök a videoblogjának, puzser.blog.hu/ valamint annak is, hogy a zsűrizést elvállalta.

Miss Mansfield 2012.03.24. 20:14:08

Azért a sok nagyon szar között ha van egy bármilyen szempontból nem annyira szar, ne adja isten jó produkció, akkor azt próbáljuk már értékelni.
:)

steewbass 2012.03.24. 22:36:57

Ez nem művészet és nem is dicsérendő, sem nem eredeti és nem is poénos vagy szellemes!!! Ellenben minősíthetetlen bármi. A legrosszabb kedvemben jobbat kreálok bármikor és legalább nem káromkodásokból és ordenáre közhelyekből gyűjtögetve. Két hatalmas emberi pofont érdemelne az ilyen majom, mint PL. ergya tettestársa Fluor Tomika is, aki ugyancsak ilyen produkcióval hívta fel magára a figyelmet. De miért is? Van valami mondanivalójuk ezeknek a fiúknak egyébként? Egy senkiházi, tiszteletlen, semmitelen majom mind. Ezeknél a produkcióknál jutok folyton arra az álláspontra, hogy igenis szükség volna cenzúrára a szórakoztató iparban és az úgymond sajtószabadságot is megkorlátoznám kimondottan bulvár szinten vagy inkább megszüntetném a bulvárt leginkább. Egy szükségtelen, butító jelenség, melyet a tehetségtelen újságírók találtak fel önmaguk igazolására. Vesszen az összes tehetségtelen!!!!

SarahConnor 2012.03.25. 10:34:49

Biztos voltam benne, hogy azért jött be Robinak a kölyök, mert ugyanolyan szókimondó és kéretlenül őszinte volt azzal az előadással, mint ő... Ugyanolyan kitágult pupillák, meg eltátott szájak kísérték Plazmát is, mint Robi ítéleteit. :)

A többi szempont eddig eszembe sem jutott, de ha jobban belegondolunk, igen, igaz az, hogy ezt a kölyköt kifogásolni bizony nagyon álprűd. Mindenkinek vannak ilyen csillagoznivaló gondolatai, nem feltétlenül a csajokkal és a szexszel, hanem tényleg bármivel kapcsolatban, maximum mielőtt előadja, jól felöltözteti őket... Ez a csávó nem fáradt ezzel, ennyi az egész.

Harald hardrode 2012.03.26. 13:50:43

És ezt te ott a székben 2 perc alatt így átgondoltad? Na ne már, ezt senki nem veszi be, ennyire ne nézzél már mindenkit hülyének.

pattieff · http://pattieff.blog.hu/ 2012.03.26. 19:14:26

De felkapott lett a káromkodás szidása most, hogy TV-be került... Pedig a kortárs irodalomban eddig is jelen volt, mert ez a kor sajátja. Nem lehet hitelesen, életszerűen ábrázolni ma egy hétköznapi szituációt úgy, hogy Zrínyi-féle körmondatokat használunk. Ettől nem lesz pl. Spiró kevésbé jó író. Lehet magunkat hitegetni, hogy ez nem így van, és a srácot szidni, csak nem érdemes. Inkább örülni kéne, hogy ezt a "rossz szokást" vannak, akik képesek - a maguk szintjén, ki jobban, ki kevésbé - de művészetté formálni. Ő legalább kimondja, amit gondol.

sturnus_vulgaris 2012.03.27. 18:04:06

Azért jön be ez a Puzsérnak, mert maga is egy hímsoviniszta görény. Bocs, Robi.Tényleg sokáig tiszteltelek bizonyos dolgok miatt, de van, ami egyszerűen nem férne bele. Amúgy abba gondolj bele, hogy ad1, mit szóltatok volna ugyanehhez, ha a pasikról adta volna elő ezt a számot ugyanígy. ad2, Én sokszor hallom élőben ugyanezt a dumát pasiktól, és nagyon-nagyon rosszul esik. Szia, én kiírtalak a jófej és korrekt megmondóemberek köréből.

bungics (törölt) 2012.03.27. 22:00:50

Robi, vigyázz! Pont ellentmondasz magadnak: azt a kis csóró gyereket dicséred, akit majd jól felemel a média 15 percre, reflektorba helyez, megcsócsál, aztán visszadobja a porba. Neked ehhez nem kellene
asszisztálnod!
Érvelésed logikus, de biztos, hogy ez a gyerek az, akiben tehetséget érdemes felfedezni?

Avatar 2012.04.05. 14:19:18

Nem kéne annyira megijedni egy kis káromkodástól! A fasz, picsa, baszás szavak ugyanis már a 15. század elején olyan szerves részei voltak a magyar nyelvnek, hogy Rotenburgi János német íródeák a XV. század elején fel is jegyezte őket a kommunikációhoz legszükségesebb magyar szavak és kifejezések között. Hasonlóan régi nyelvemlékeben szerepel a kurva és a szar szó is...
nyelvesztelen.blog.hu/2008/12/15/bestia_curvafia

terrormaci 2012.04.11. 18:25:36

A műsor színvonalához pont passzol, már amennyit láttam belőle. És a zsűri blogol, hát ez annyira webkettő, hogy csuhaj getzi.

Nikkel blog · http://nikkel.blog.hu/ 2012.04.11. 23:37:15

Hím-soviniszta? Plazma nem minden hölgyre utalt, hanem egy bizonyos kategóriájukra. Egész konkrétan azokra, akik a fellépése után után most facen bökdösik, likeolják, meg írják hogy milyen cuki gyerek stb.

Ezt a kritikát nem akkor fogalmazta meg magában? Valószínűleg tényleg nem. Mert már jóval előtte. Plazma beleillik ebbe a korábban kigondolt profilba.

Sokan ha meghallanak pár trágár szót egy szövegben, azonnal elítélik, nem hallják meg a mondani valóját. Ezzel a média is rendszerint visszaél, illetve több értelmes beszéd nem jut el a hallgatókig, ez a gát miatt, miután nekik szent meggyőződésük, hogy az intelligencia és a trágár szavak használata egymást kizárják. Ez nyilván azért van, mert e két tulajdonság híján vannak.
Trágár szavak használata csak akkor utalhat alacsonyabb intelligenciára, ha nincs mögötte mondani való. pl.: "Köcsög faszkalap geci!"
Ja, hogy ez is manipuláló média műsor? Ja igen, de ettől függetlenül helyt álló amit írtam.

zenguerilla 2012.04.12. 19:27:08

Ez így nem kóser! A produkció valóban hiteles, de lelombozóan otromba módon. A srác egyszerűen megjelenít egy sajnos valóban tipikus, de rém gusztustalan attitűdöt. Az ürülék realisztikus ábrázolásának szükségességét illetően is vannak bizonyos kétségeim, azonban a kaki közszemlére tételére végképp nem találok mentséget. Robikám, amennyiben védenced panaszkodik, fájlalva, hogy rossz ez így, hiányolva tartalmas érzéseket, intimitást, nem pampognék, így viszont engedd meg, hogy felhívjam becses figyelmedet az árnyalatok érzékelésének fontosságára! Barátom, az őszinteség a tahósággal nem összetévesztendő! Hölgyeim, jóérzésű férfitársaim nevében sietek leszögezni, hogy még pattanásos tiniként sem színleltük a romantikus rezdüléseket: szeretkezésre vágytunk, nem baszásra. Plazmának nővel nem lesz dolga, legfeljebb ribancokkal. Ehhez pedig nekünk nincs közünk.
Szembesítés? Kell, persze, de csak akkor, ha van alternatívánk. Druszám, csíplek, de most kiverted nálam a biztosítékot. Aki kultúrmissziót vállal, ne legyen az ízléstelenség pártfogója! Rendben, leleplezel. De hol van az értékorientáció? Ne mondd nekem, hogy csak a vaskalapos rendpártiak, a csökött maradiak dumálnak az esztétikumról és eszményekről, mert morcos leszek ám!

nótakedvelő 2012.04.14. 17:37:44

Morcos úr hallgassa csak reggeltől estig, estétől reggelig teljes hangerővel a lelkét simogató plazmaprodukciókat, nekem nagyon megfelel az " egy rózsaszál szebben beszél, mint száz szerelmes levél, vagy az akácos út.

Adam_from_the_time 2012.04.21. 07:56:06

Egyet értek Nikkel blog hozzászólóval, aki szerint a trágárság csak akkor ostoba, ha céltalan, ugyanakkor az ifjú művészpalánta nyelvezete tökéletesen passzol a mondanivalóhoz, és a vehemenciához. Ez az élő adáshoz szerintem kevés lett volna, viszont Plazma bizonyította a párbajon, hogy káromkodás nélkül is képes értéket alkotni. A párbaj során előadott "ments meg!" meggyőzött arról, hogy a srácnak van keresni valója az élő adásban. teljesen egyetértek Puzsér úrral abban, hogy szellemes, jól helyretett szóvirágokkal és rímekkel ajándékozott meg minket, már a "Baszni tudsz" című szösszenet alkalmával. A nóta egyetlen komoly hibáját (az élő adásban kevéssé elfogadható nyelvezetet) lecserélte, és nem vesztett értékéből a produkció. Bevallom őszintén, nem néztem végig a műsor összes adását, mert az ilyen műsorokat csak a celebgyártás egy újabb műhelyének tartom, de mikor ismerősöm megmutatta, szavaival élve, ezt az "alpári csitrit", én azóta figyelemmel követtem az úgynevezett munkásságát, illetve a reakciókat. Elsőként kiemelném, hogy Plazma mind szöveggel, mind előadásmóddal leiskolázta a tanárurat, kiérdemelve a továbbjutást. kissé sablonszagú, de élévezhető és következetes szöveggel állt ki, ellentétben a másik MC egyedi, de számomra nevetségesnek és összecsapottnak ható lírájával. Ezt a párbajt azonban mind az általam "vizsgált" mikrotársadalom (baráti kör, ismerősök), mind az internetes videómegosztó-, és/vagy poénoldalak látogatói következetesen a szőnyeg alá söprik, kizárólag az első megjelenéskor produkált alpáriságát domborítva ki, ami lássuk be, nem megfelelő megítélése 19 éves, éppen hogy fiatal felnőtt barátunknak, aki nem tett mást, mint a dühét véste papírra és adta elő, megjegyezném, nem is akárhogyan.
Én mélységesen egyetértek Puzsér úrral, aki szerint kell egy ilyen MC a magyar mainstream zenének az elkorcsosult rokkerek és a nyálas papírMC-k mellett. Aki nem értene egyet, örömmel fogadom érveit egy minőségi vita kedvéért komment, illetve egyeztetés után akár E-mail formájában.
Elnézést a hosszúra sikerült iromány miatt.
Tisztelettel:
Adam_from_the_Time

Avatar 2012.04.21. 11:20:20

"Egyszer káromkodtam a gyógyszertárba'
Jó volt, de a médiában még jobb orrba-szájba"

satch 2012.05.07. 17:59:34

Szóval nem azért mert a kis tinik pont ilyen szarokat hallgatnak és tömegével küldik majd az sms-t a náluk jóval okosabb telefonjukról? Akkor megnyugodtam.

vadkutya 2012.05.08. 00:16:37

"Csakhogy Plazma "Baszni tudsz" című száma hemzsegett a szellemesebbnél szellemesebb megfogalmazásoktól és nyelvi eszközöktől..."

Ez ebben a formában elég nagy túlzás, de sztem senki nem húzhatja az orrodra,h nem vagy igazán tisztában magával a műfajjal, nyilván nem tartozik az érdeklődésed középpontjába.

De ha megengeded, mutatok Neked szellemesebbnél szellemesebb megfogalmazást és nyelvi eszközöket:

"egyszer fent, egyszer meg lent,
egyszer megy, egyszer nem, na ezt nevezem,
ezt már szeretem, ha a micro a kezemben,
te rúgdalod a labdát én meg kezezem,
lopakodj az ágyamba, csak csendesen,
kedvesem, meg leszel baszva rendesen,
a koton származása tesco vagy auchan,
összeütök neked valamit olyan jó parasztosan,
gyere velem, add a kezed,
megfogod a faszom, ha van egy csöppnyi eszed,
húzza a száját és kérdezi a gáré,
hogy mi van ma velem, miért vagyok ilyen ordenáré..."

Lényegtelen az előadó, de azért érzékelhető a különbség a összefosott trágárság és a valódi szövegírás között. Pedig az általam idézett szösszenethez sem kell túlzott képzettség, mégis lényegesen élvezhetőbb és a képernyővel is közelebbi barátságban áll, mint Plazma behányása.

TGabi 2012.05.20. 17:57:58

@samba pa ti:

Én meg alapesetben általában egyetértek Puzsérral, de most nagyon nem. Az nem művészi autonómia, hogy valaki azt tudja mondani, hogy csipátok meg ...csátok. Plazma gagyi.

A rap ez.

www.youtube.com/watch?v=3nQiqF59up4

TGabi 2012.05.20. 17:57:58

@samba pa ti:

Én meg alapesetben általában egyetértek Puzsérral, de most nagyon nem. Az nem művészi autonómia, hogy valaki azt tudja mondani, hogy csipátok meg ...csátok. Plazma gagyi.

A rap ez.

www.youtube.com/watch?v=3nQiqF59up4

Gumicsivá 2012.05.20. 22:29:35

Sajnos ebben sem lehet nem látni azt az effektust, amit a kkezdet így fogalmazott meg: "Megbasztam a rapszakmát, de kellett volna óvszer, sok MC született, kaptatok stílust meg módszert hogy hogy kell, de innentől a helyzet meleg pajtás mert elhagylak és nem fizetek gyerektartást."

persze amit itt fennebb linkeltél mégiscsak jobb azért, mint Plazma.