Puzsér a Facebookon

Friss topikok

Miért mondtam nemet Kukorica Jánosra?

2012.03.22. 15:57 :: Puzsér Róbert

Rengetegen kérték számon rajtam az utóbbi napokban személyes és elektronikus vonalon egyaránt azt a nemet, amit Mészáros János Elek produkciójára adtam.

A kedves agrármérnök mackót mindenki következetesen parasztembernek nevezi: "Olyan szépen énekelt az a parasztember! Hát miért kellett neki nemet mondani?!" Már a fellépő megnevezése azt a Kukorica János-típusú romantizálást hordozza, ami a széles körű elragadtatás alapját képezi.

A nézők többsége valami elementárisan magyart, valami hamisítatlanul és mélyen nemzetit volt hajlamos belelátni a produkcióba. Köszönhető ez a fölfelé pödört bajusznak, a trapézmintás, kötött pulóvernek és a Kacsóh Pongrác daljáték-részletnek a halott babájával meg a rózsaszállal.

Ezek a felszínes és alapvetően téves azonosulási pontok olyan kulturális sztereotípiákat erősítenek, amiknek semmi keresnivalójuk a közgondolkodásban.

Egyébként pedig nem egy népmese nézője vagyok, aki hőst választ magának, hanem egy személyes preferenciákkal rendelkező kritikus, ennek megfelelően nem a magyarságméter mutatóját, és nem a nyugdíjasotthonokban elmorzsolt könnycseppek számát vizsgálom.

A produkció, amit láttam, egy rettentően giccses és a XXI. századba adaptálhatatlanul korszerűtlen előadás volt, és ezen a Fidesz 2010-es kétharmada sem változtat, sem pedig az, hogy a Jobbik a Median szerint megelőzte az MSZP-t, ahogyan az se, hogy az SZDSZ a szocikkal karöltve privatizálni akarta a tb-t.

Amúgy Mészáros János Eleknek kétségkívül szép tenor hangja van. 

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zsuritag.blog.hu/api/trackback/id/tr254333182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SarahConnor 2012.03.22. 16:24:37

Teljesen egyetértek. Nagyon aranyos jelenség volt az úr, de egy újabb Utasi Árpi lett volna, aki szintén "a letűnt értékek újraélesztője" kitüntető címet viselte a műsorban, merthogy olyasmit művelt, ami bár szép dolog, baromira nem korszerű. Mesét mondott, ugyebár. És ma hol van? Sehol. Akkor mekkora hype volt körülötte pedig... magyarozás, antimagyarozás, hazaárulózás, politika, minden, ami kellett...

A kedves közönség sokszor hajlamos elfelejteni, hogy azok, akiket a legszenvedélyesebben pártfogásukba vesznek, és akinek az érdekeiért a legvéresebben acsarkodnak, azokat ugyanilyen nagy erőbedobással el is felejtik. Minden csoda három napig tart, ugyebár. Kijelölik ezeket a szerencsétleneket valami ügy jelképévé, aztán beleunnak, elfogy a téma, és a jelölt kettesben marad a tevével. Ennek is ez lesz a vége, hiába énekel nagyon szépen János, a mai médiában életképtelen maga a jelenség.

jol_megmondo 2012.03.22. 17:57:49

Szerencse, hogy volt olyan produkció is, ami igazi XXI. századi: 'Plazma', aki nem erőltette a magyarkodást, nem villogott pödört bajusszal, nem csillogtatta erőszakosan az énekhangját, nem görcsölt a koreográfiával, nem akart semmilyen értéket közvetíteni, és nem is polgárpukkasztó, csak egyszerűen közönséges, de legalább életképes a médiában...

clsdclsd 2012.03.22. 18:05:32

Nincs tévém, úgyhogy csak nagy vonalakban ismerem a műsort, és nem teljesen világos, hogy ez egy "ki mit tud" jellegű vetélkedő, ahol a legjobb produkció nyer, vagy egy tehetségkutató, ahol a legtehetségesebb jelölt a befutó - mégha a produkciója nem is a legjobb. Ha az előbbi, akkor jogos az elutasítás és az indoklása. Viszont ha az utóbbi, akkor nem, hiszen az ipsének tényleg jó hangja van, lehet, hogy egy "korszerűbb" dallal igazán emlékezeteset nyújtana.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.03.22. 18:33:57

Meg kéne fontolni ezek után egy Orbán Viktor hasonmásversenyt.

Nyakkendős, makkoscipős és gumicsizmás kategóriákban...

elizon pucsnik 2012.03.22. 18:38:33

A pulóver kárómintás ,de kétségtelenül hozza az elvárt szerepét..
Amúgy rosszul tudom,hogy a fiatalember képzett (tanult) énekes?

cziczmiczpindur 2012.03.22. 18:40:38

@clsdclsd: szerintem maga a műsor alapvetően profitorinetált kereskedelmi vállalkozás, tehetségkutatóra jelentkező ingyenszereplőkkel. Viszont a bajszos "parasztembert" a látszat ellenére sem tekinteném lappangó őstehetségnek, bár elsőre nekem is ez jött le, de a gép előtt töltött két perc alatt egy befutott nóta- és dalénekes szépen ívelő karrierjét véltem felllelni, a posztoló által pontosan jellemzett profillal...

pl: www.youtube.com/watch?v=7RzlhvQgV3c

avagy: www.youtube.com/watch?v=EKR7j8iiKOY&feature=related

no és még:

www.youtube.com/watch?v=ObYQ3XVNP8c&feature=related

cziczmiczpindur 2012.03.22. 18:43:54

@jol_megmondo: csak remélni merem, hogy Plazma még a mai médiának is sok - vagy kevés - és csak a nézőszám miatt engedték tovább, és csak egyelőre...

herut 2012.03.22. 18:59:56

Puzsér Úr!
Nekem az Ön stílusa nagyon tetszik!
Ebben a konkrét esetben az a véleményem,hogy ilyen szarokat akkor sem hallgattam volna végig,ha annak idején a HÁROM TENOR adta volna elő.

brumeszkosz 2012.03.22. 19:06:22

Kritikus baromtojás komám , ha neked ilyen hangod lenne örülhetnél neki, neked eszed sincs csak egy beképzelt buzi seggtúró vagy!!!!
A mi adóforintjaikból mereszted a pöcsöd és hülyeségeket pofázol.

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2012.03.22. 19:09:24

Miért érzem úgy hogy a "zsűritag úr" még a BPTV-s időből felismerte a Simándy díjas nótaénekest?

kewcheg 2012.03.22. 19:32:03

A magyarnótától hányok.
Erről a műfajról az jut az eszembe,hogy aki könnyezve magyarnótát hallgat,az otthon szívfájdalom nélkül veri a gyerekét/ vagy simán belefojt a Tiszába egy alom kismacskát/vagy fiatal korában röhögött azon, hogy nyári szakmunkásgyakorlat során beb..ott haverjai mind az öten megcsinálták a kukoricásban a falu félkegyelmű Juliskáját egy balatonszeletért.
Egyébként meg:egyszer gyereknapi utcabált tartottunk,önkormányzati engedéllyel elfoglaltuk néhány órára az előttünk lévő utca egy részét,kb. 500 méter kerülőre kényszerítve ezáltal néhány szomszédot.Egy apuka elvtárs kinézetű bácsi méltatlankodott,akinek az autójában üvöltött a nóta,de a "hatósági" engedélyt látva majdnem összeszarta magát....

little alien 2012.03.22. 19:41:02

gratulalok,sikerult rettenetesen "pc" es balliba szinten elfogadott modra magyarozni egyet...

idiota poszt tolo,irj inkabb filmkritikat szamitogep jatekokbol...
szerencsetlen,nagykepu gyoker...

:((((

Dr Gregory House 2012.03.22. 19:50:52

A kedves poszt-toló először álljon ki és mutasson be valamit, hogy megítélhessük, jogosan osztja-e az észt, mintha ő fingta volna a passzátszelet!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.03.22. 19:51:32

Ez azért valami átverés lehetett: az ember profi énekes,egy csomó helyen fellépett már(öltöny,szmoking,...) és akkor odamegy egy tv szereplésre ilyen cuccban. Ráadásúl az ő hangjával és képzettségével énekelhetett volna bármit--nem,Ő olyat választ,ami biztos bukó--én meg elhiszem.
Megnéztem(nem bírtam végig) azt plazma csávót is--lehet,hogy én öregszem,de ha ma ez a trendi a médiában,akkor a baj nem kicsi.

Styxx 2012.03.22. 20:07:54

@HK417: @cziczmiczpindur:
persze. Susan Boyle meg előtte a brit média által people's Pavarotti néven futatott fószer is kamuból adta a nagyon szakadtat. A tehetségkutató egy ilyen műfaj (nyilván "Antal Imre alatt minden jobb volt" bár ez ironikus túlzás, biztos akkor is olykor lejtett a pálya.
Tehetségkutatóval kitörni csak egy paraszthajszálnyival sanszosabb, mint valóság-showal.

Gekko 2012.03.22. 20:16:59

@brumeszkosz: Titeket hol tenyésztenek? Mert hogy nem anya szült ekkora sötétet, az biztos...
Arról már hallottál, hogy kereskedelmi TV? Adóforintokból máshol hülyék a TV-sek.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2012.03.22. 20:34:36

@Dr Gregory House:

Te nem tudod eldönteni arról, amit eszel, hogy az jó vagy rossz? Nem kell ahhoz szakácsnak lenni, hogy legyen ízlésünk, és most figyelj! nem kell nótaénekesnek lenni ahhoz, hogy nótaénekest zsűrizz.

Dr Gregory House 2012.03.22. 20:34:41

@KKKKKKK: A zsűribe olyat ültetnek, aki már azért valamit letett az asztalra: van ott színész, zenész, akinek van némi fingja arról, mi az, hogy csinálni valamit és utána lehet fikázni, baszod!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2012.03.22. 20:36:15

@brumeszkosz:

Ja, még két adás, és Puzsér ötszáz fölé nyomja a benzint, a rohadék!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.03.22. 20:36:34

@Dr Gregory House:
valószínűleg te is meg tudod mondani egy tál romlott ételről, hogy szar, akkor is ha nem tudsz főzni. bár ha megkóstolod, lehet, hogy utána te fingod a passzátszelet. :)

Dr Gregory House 2012.03.22. 20:38:52

@Levéltáros: Csak éppen hiteltelen. Ha valaki veszi a bátorságot, hogy ilyen stílusban mondja meg a frankót, akkor mutassa meg, hogy ő mit tud, mert így kurvára hülyén veszi ki magát.

-Tom- 2012.03.22. 20:45:56

@Fenimore: Voltak kétségeim az első posztbejegyzés után, hogy egyáltalán Puzsér Róbert írja-e a blogot, vagy valaki, aki Puzsér Róbert "aranyköpéseit" ügyes tintanyalóként lejegyezte és ezzel a hatalmas igényt munkássága iránt alázattal és szorgosan kiszolgálja (amiért nyilván, ha így lett volna is, megrendült hála és köszönet illetné).

Leborult imák és rebbenő hála a magasságos jó atyaistennek, nem így van, így külön eljárok egy örömmámorban úszó, anakronisztikus csűrdöngölőst a web2-n.

Rátérve a problémára egyetlen kérdést vet fel a dolog, ami viszont klasszikus lerágott csontnak számít:

A média teremti az igényeket, vagy CSAK becsatornázza és kiszolgálja a már meglevő igényeket?

Azt gondolom, hogy is-is.
Elsősorban a köztévé feladata lenne az érték teremtése és közvetítése, a kertévéé meg a kiszolgálása az igénynek.
De egy ennyire csökött, a halvány fingtól is szagosabb és unalmasabb köztévé esetén, amely semmilyen feladatot nem tud ellátni, már Antal Imre idejében is csak izzadva tudott esetleg, a kertévék vállaira is súly nehezedik. Amit viselni kell(ene).
Nem hipokritán eltolni magunktól a felelősséget, hanem kimondani: az lesz egy hét múlva majd az igény, amit most, a jelenben "alkotunk".
Arra van a közönségnek igénye, amit naponta az orrába tolnak.
Arra van ízlése, és arra van orientációja, amit sulykolnak a homloklebenyébe naponta.

Mélán cinikus és harács kertévé jó dolog - naná, hogy a hasznot hajtja - ámde teljesen összepárosíthatatlan a profit meg az, hogy kicsit adjunk a nívóra, és ne egy torzszájú, rommá operált humánhalmaz (való világra gondolok) viszontagságait lehessen egyedüli alternatívaként elérni a televíziós távirányító segítségével?

Ezzel együtt förtelmesen giccses volt az egész produkció. A magyarkodást meg nem találom értékteremtőnek.
De adtam volna egy esélyt, hogyha valaki, aki némi ízléssel is rendelkezik, kezelésbe veszi a jóembert, mit hoz ki belőle. Mer' én meg ilyen gábriel arkangyali naiv kis angyalka vagyok.

Közbiztonság Szilárd 2012.03.22. 20:50:51

Mondjuk az azért érdekelne, hogy ezt a Puzsér nevű seggfejet mióta dugja a Kolosi, hogy ekkora senki létére bekerült a zsűribe.

Ilyen alapon ugyanis bármelyik Kovács Bélát beválogathatták volna. Annyira az is értene hozzá, mint ez az idióta.

-Tom- 2012.03.22. 20:51:06

@-Tom-: A "tisztasága" ugyanis - túl a giccses nótán és förtelmes vadmagyar megjelenésen - pontosan az az érték, amit illene őrizni.
Mér egy kertévének is.
Kurva ritka valóban a 21. században.
De a kékgyémánt is kibaszott ritka dolog.

SarahConnor 2012.03.22. 20:55:31

@-Tom-: Kapott esélyt, konkrétan három igent, úgyhogy nem kell még temetni a " gábriel arkangyali naiv kis angyalka" éned :)

Megoldó 2012.03.22. 21:02:48

Pont olyan zavarosak a zsűri értékelési szempontjai, mint a helyzet ma Magyarországon...

-Tom- 2012.03.22. 21:02:59

@Fenimore: :D Csak a cuki kis posztírónak jeleztem vóna (bocsesz rád nyomtam, mert tetszett a véleményed egyébként), hogy nem feltétlen értek egyet. 1 esély belefér a fószernek, csak valaki térítse el a Csaba királyfi csillagösvényéről sürgősen. Ha nem sikerül letéríteni, és elénekli a "Londonban van számos utca és minden utcán van sarok..." sorokat is, én magam fogok odamenni egy vuvuzelával és ledugom a torkán, miközben a színpadra hugyozom.

Egyébként nem vonom kétségbe a döntési, vagy zsűrizési jogosultságát egy percig sem.

valerio 2012.03.22. 21:03:24

Zsűritagok voltak: Petrovics Emil, Szinetár Miklós, Pernye András, stb..... Szóval lenne hova fejlődni ahhoz, hogy Puzsér úr zsűritag legyen....

johevi 2012.03.22. 21:07:32

És lehet írni a másik végletet is, lehetne hova sűllyedni.

MacChicken (törölt) 2012.03.22. 21:09:54

@Dr Gregory House: Ez a "mutassa meg mit tud", elegge hulye dolog. Pl. tudom, hogy a Trabant szar, a BMW jo auto. Egyiket sem en gyartom, valoszinuleg meg a Trabantnal is szarabbat hoznek ossze. A szakmai zsuri nem azt jelenti, hogy barmelyikuk kepes lenne barmelyik eloadot - barmely kategoriaban - felulmulni, hanem azt, hogy a szakertelmevel kepes kulonbseget tenni a JO es ROSSZ kozott. Es igen, az osszes jobbos ismerosom - a posztban emlitett okok miatt - sohajtozott faszbukon is a ficko produktuma utan, pedig azert BP TV siman rekeszt Dunat ilyenekkel barmikor.
(Egyebkent nekem tetszett a produkcio, de sajnos tenyleg nem ebbe a musorba valo.)

-Tom- 2012.03.22. 21:19:47

@cziczmiczpindur: Na igen. Ezt eddig nem láttam. Aszem' nem lesz könnyű letéríteni a berögzült szittya útról.
Én meg készíthetem a húgyhólyagomat meg a dudát...

átlátó 2012.03.22. 21:22:28

Puzsér urat ez esetben arra biztatni, hogy mutassa meg mit tud ő, teljességgel baromság...pontosan azért, mert a probléma gyökerét nem találja az, aki ilyesmivel érvel.

aranylövés 2012.03.22. 21:23:43

@Dr Gregory House: Írt egy könyvet. Olvastad? Volt egy halom rádióműsora. Hallgattad? Telt házas performanszokat tart a Corvinban. Voltál ott? Vannak zenéi, kisfilmjei, egy halom írása, publicisztikája. Ismered ezeket?

Te baszod mit tettél le az asztalra? Honnan van akkora pofád, h vmi olyasminek a minőségét kritizálod amiről egy hangyafasznyit sem tudsz?

Egyébként pedig a Puzsér azért ül ott a zsűriben, mert az RTL felkérte. Pont akkora a legitimitása mint a műsor világosítójának, rendezőjének és a többi zsűritagnak. Ha egyszer Te is csinálsz egy tehetségkutatót, akkor javaslom ne hívjad meg a Puzsért.

egyjózsi 2012.03.22. 21:26:29

Korrekt. Osztom a véleményét, bár nekem tetszett, s hatott is rám az énekes. Nekem nagyon bejön a Puzsér-stílus, akkor is, ha egy-két döntésével nem értettem egyet.

valerio 2012.03.22. 21:40:59

@aranylövés: Gyönge érv. Egyik opusával sem volt élet-halál ura. Most meg eljátssza. www.youtube.com/watch?v=DxVlcjAEGrs&feature=youtu.be ezzel indult volna inkább, és akkor az elő-előválogatóból is kirakták volna...

Rafkóblog 2012.03.22. 21:42:53

What to say? Valamiert csak ot tettek oda...

dibbler 2012.03.22. 21:45:31

@brumeszkosz: alig hiszem, hogy Ön, kedves brumeszkosz komoly mennyiségű forintokat adózna...

Az Ön stilusa és keresetlen szavai jól azonositják a mérgezett lelkű gyűlölködő vesztes kisembert. Persze nem tudhatom biztosan, de 5 az 1 ellen le merném fogadni.
Persze Ön lehet még a "mindent magam értem el" vállakozó, de azok sem a közteherviselés mintaszobrai.

Ugyhogy hagyjuk már az Ön adóforintjaiból való élősködést.

SarahConnor 2012.03.22. 21:56:37

@-Tom-: Semmi gond, levágtam, hogy nem nekem szól az a komment, hanem inkább úgy általában a posztnak. :) A Csaba királyfi csillagösvényes dologgal mélyen egyetértek.
De most akkor az igaz, hogy van az alanyunknak zenei előélete? Mert akkor azért a gyerek fekvése sok szempontból más.

öregmogyi 2012.03.22. 21:59:09

@aranylövés: ugyanmár. Puzsinak van egy bizonyos orgánuma. Ami szórakoztató. Tudás mögötte nulla. Mindent meg tud indokolni, és mindennek az ellenkezőjét is. Egy ideig a Hírtv-be is hívták, mert jól játszotta a kontrázó szerepét, de itt példul már totál elborult az elméje: www.youtube.com/watch?v=Omr-oOt88Ew
Ugyanezt művelte a Batman film kapcsán. Eszébe jut egy ökörség, és aztán körömszakadtáig védi. Mondjuk az is hülye, aki komolyan veszi őt. (gondolok itt a filmkritikáira)

Amúgy ha lett volna esze, akkor most is inkább azzal érvelt volna, hogy a "falusi parasztgyereknek" eladott fickó nem is olyan elveszett gyerek, hisz a google-val rákeresve, kidob pár találatot az énekesi munkássága miatt. így szükségtelen őt újra "fölfedezni". Ennyire tájékozottak a mi kedves zsűritagjaink.

aranylövés 2012.03.22. 22:05:47

@öregmogyi: szerintem vannak a csávónak értékes gondolatai (és súlyos tévedései is), de mindkét dolgot baromi szórakoztatóan kommunikálja, amíg az ember bele nem fásul az üvöltözésébe...:)

A batman dologban pedig egyrészt felkészületlen volt, másrészt viszont baromira igaza volt. És valójában nem a felkészületlensége csapta ki a biztosítékot, hanem az, h szájára vette ezt a bugyuta mítoszt.

-Tom- 2012.03.22. 22:28:58

@Fenimore: Érzésem szerint is minimum gyanúra ad okot.
Még az is lehet egy szép tündérmesét láthatunk - azt úgy, de úgy szeretik a giccstől csak látszólag irtózó, egyébként habzsolva azt imádó kertévék - amiben a kőkeményen ízléstelen, szittya, Simándy-mániás, jutyúbsztár, nótafa műparasztbátya átalakul egy látó nyálgép Andrea Bocellivé, akit kereszteztek azzal a brit szűz véntyúkkal, hogy is hívják? Na?

Kiismertük a szándékot avagy nem ismertük ki? :D

dr. pretender 2012.03.22. 23:32:28

hehe, a végén hangosan felröhögtem, nagyon jó poszt!

brazileiro 2012.03.23. 02:34:15

Bár valóban az is legitim szempont, amit zsűritag/blogger ír (vagyis, hogy a csávó nem lesz csillag, és kész), de szerintem ennél is fontosabb az, ami a kommentekből kiderül: vagyis, hogy egy megélhetési nótaénekesről van szó.

Vagyis se nem csillag, se nem most születik.

Igaz, ez már Vásáry Andréra is igaz volt az előző szériában...

little alien 2012.03.23. 06:21:44

@öregmogyi:
"Mondjuk az is hülye, aki komolyan veszi őt."

mondjuk az a baj,hogy epp azert ultettek oda,hogy komoly velemenyt mondjon,emberek sorsarol dontson...
mert lehet,hogy a nepdalenekes ur mar sinen van,de valamelyik fiatal,peldaul,aki beleeli magat ebbe az egeszbe???

amugy-bar jopar kommentelo problaja nem eszrevenni a lenyeget-a stilussal van a baj...
lehet,hogy ez az ur nem "amator" enekes,volt mar ilyenre pelda,nem is egy,lehet,hogy nem tetszik sokaknak a magyar nota,de attol meg ez az orokos magyarozas nagyon unalmas...
kivancsi lennek,ha valaki kiallna mondjuk felmeteres pajesszal es sabeszben,enekelve a ha en gazdag lenneket,ugyanilyen eloelettel,akkor is az lenne e a baj,hogy "unalmas a klasszikus mely/ortodox zsido panelek megjelenitese" vagy menne a hasraeses,hogy milyen batran vallalja magat az enekes...
ugye...
mert azt mar megszoktuk,hogy a kannaveres muveszet,a magyar nepmuveszet vagy nepzene meg szar es unalmas...

a_tom 2012.03.23. 06:59:58

@little alien:
Senki sem szidta a népművészetet.
Azonban a magyar nóta, operett nem az, hanem népieskedő, sziruposan szentimentális nyálas szórakoztató műfaj.
A hegedűs a háztetőn is musical, nem ortodox népzene. A "kannaverés" szerinem inkább népművészet, de biztos abból is lehet csinálni kereskedelmi terméket.
Persze ezek mindegyikét lehet szeretni vagy nemszeretni.
Puzsér azt mondja a népieschkedés káros a közgondolkodásra, aki nem ért egyet cáfolja meg, vagy indokolja szerinte miért hasznos.

mufflinca 2012.03.23. 07:29:37

Leszögezem, hogy nem vagyok a műfaj kedvelője, de ahol a RAP felsőbbrendű és művészibb egy népzenénél, ott súlyos problémák vannak. A kritikus úr egyértelműen azokra szavaz, akik eladhatóak a tudatlan csőcselék számára, a tudásra pedig fittyet hány, amennyiben az nem népszerű a tömegek számára. Ennyi. Rothadó világ.

herut 2012.03.23. 07:33:08

@valerio: Ők elismert művészek (részben: voltak),de egy könyv sikerét például nem a többi író véleménye,hanem a vásárlók (olvasók) száma dönti el.Puzsér nem az az ember akiről írják,hanem aki írja (mondja) a kritikát,mégpedig közérthetően.Aztán ez vagy tetszik neked,vagy nem.Tulajdonképpen az ilyen típusú dömping tehetségkutatókat leginkább a zsűri miatt nézem,ha nézem.

2012.03.23. 07:42:41

Bosszankodom, mert nagyon át lettem verve. Amikor először láttam és meghallottam, elérzékenyedtem és örültem az új magyar Paul Potts-nak. Aztán utánanéztem, és rájöttem, műparaszt jól átvert. Mi szükség volt erre? Azért, mert alcsuti, még megmondhatta volna az igazat...

DurvaPisti 2012.03.23. 08:00:36

szerintem vicces a fickó. :) Kedves Róbert! Elnézted a kategóriát! ;)

lobster thermidor 2012.03.23. 08:02:29

Azért jó lenne, ha valaki végre elmesélné, hogy mi volt ebben a magyarkodás!
Kiállt egy nem túl előnyös külsejű, pirospozsgás fejű, bajszos csávó egy kockás pulóverben, és elénekelt egy műdalt. A dal olyan, amilyen. Nem találkozik mindenki ízlésével, de láthatóan a stúdióban ülő nézőközönség nem ellenérzéssel fogadta. És ahogy elnéztem őket, nem az volt a benyomásom, hogy nyugdíjas otthonból szalajtották őket. Ahogyan talán a zsűri többi tagját sem, de Pokorny Liát meg különösképpen nem.
Nem lajbiban és árvalányhajas, nemzetiszínű pántlikás pörgekalapban volt, nem huszárkarddal az oldalán, rámás csizmában, aranysújtásos piros huszárruhában, bokrétás csákóban énekelt. Nem csattogtatott karikás ostort, és nem viselt még egy árva Nagy-Magyarország printtel díszített pólót sem. Mellékesen még előadásmódjában sem voltak bántóan túlzó manírjai, tehát igazi modorosságról sem lehet beszélni
Elénekelt valamit, amire lehet azt mondani, hogy a stílusa éppenséggel nem tartozik a mainstreamhez, de ettől még hülyeség magyarkodónak titulálni. Ezzel a lendülettel akkor azok az énekművészek, csak néhány nevet ragadnék ki ezek közül Sárdy János, Simándy József, Béres Ferenc, akik valaha elénekelték a János vitéz című dalmű eme betétdalát, mind a magyarkodó címkével illethetők?

Ez esetben a magát Puzsérnak nevező posztíróval az a baj, hogy nagy zsűrista hevületében képes volt olyan indoklást felhozni ítélete védelmében ami, -lássuk be-, teljesen mértékben marhaság!

Ja, és még egy apróság!
Azt az egyet legalább biztosan sikerült bebizonyítania a posztírónak, hogy ábrázoló geometriából sík hülye. Ugyanis amit ő az énekes által viselt kötött pulóver trapézmintájának nevez, az leginkább rombusz!

avionics 2012.03.23. 08:10:33

Puzsér Róbertet bírom. Én nagyon élveztem az Echo TV-s műsorait, a hét mesterlövészét, sőt a verseskötetét is. Most szerintem kicsit többet is kihozhatott volna ebből az ügyből ha nem lenne ez az egész kereskedelmi televíziózás ennyire ocsmány. Szerintem minden produkciót a maga műfajában kéne vizsgálni. Nincs olyan hogy az egyik műfaj a pallérozott elme műfaja, a másik a prolié. Csak jó és rossz produkció van. A többi csak rizsa.

2012.03.23. 08:28:30

Minden posztot elolvasva, asszem ott van valahol az igazság, hogy a szerkesztők csinálták ki az egészet, és szerencsétlen fickót felhasználták alantas céljaikra, hisz mindent tudtak előre. Bizonyíték erre a profi zenei alap, amire felénekelt a bajszi, ilyen zenei alaphoz nem lehet "csak úgy" hozzájutni.(még azt is el tudom képzelni, hogy DIREKT felkérték, legyen má egy kis kóbász szagú sírvavigadás is a sok kiszikkadt karaokés közt...). Puzsér pedig tudta vagy sejtette. Szóval ebben a "műsorszámban" mindenkit odadobtak és hergelnek, és közben megpukkadnak a röhögéstől. Valami ilyesmi lehet, sajnálom a bajszit és sajátmagunkat is, mert ez aztán az igazi kész átverés.

Vad.Korte (törölt) 2012.03.23. 08:31:30

@lobster thermidor:

Ha már geometria: a rombusz egyben trapéz is, habár kétségkívül annak speciális változata. Nem mellesleg: a dolog nem az ábrázoló geometria tárgykörébe tartozik, hanem sima síkgeometriai kérdés. Az ábrázoló geometria ugyanis alapvetően térbeli objektumok síkbeli ábrázolásával foglalkozik. (lásd még Wikipedia) Szóval ha kötekedünk, kötekedjünk pontosan!

A többivel amúgy egyetértek.

lobster thermidor 2012.03.23. 08:51:04

@Vad.Korte:

Érveid előtt meg kell hajolnom, igazad van!

Kutchek (törölt) 2012.03.23. 08:51:06

Ez a fos a "Csillag születik". Tehát olyan embereket keresnek akikből "csillagot" lehet csinálni.

Na most; ezzel a tenoristával nem igen fognak pop-rock albumot kiadni, haknizni is max. nyugdíjas otthonokba mehet.
Aki annyira felháborodott a leszavazás ellen, az venne-e havi 2 operajegyet, hogy meghallgassa???

Tényleg szép hangja van, de az Éden Hotelbe se novellaíró bölcsészlányokat válogattak be. Az nem baj?

KovA 2012.03.23. 09:00:51

Tudod Puzsérkám, aki tudja csinálja,
aki meg nem tudja az fikázza.

kontact35 2012.03.23. 09:02:41

Nevetséges, hogy egy tehetségkutatónak nevezett valamin egyáltalán INDULHATOTT Vastag Csaba,aki nemcsak színpadi rutinnal, többszáz haknival a háta mögött érkezett,de évekig szerepelt a TV2 zenei műsorában is. Érdekes módon V. Cs-t, bár majdnem egy évtizedet volt pályán, mégse fedezte fe, közben senki. Talán nem véletlen!
Tabáni,aki jóformán mikrofont sem látott, volt versenyben
(utcahosszal nyert) Vásáry Andreval,aki nemcsak tehetséges, és képzett énekes, hanem nemzetközi múlttal is rendelkezett. Olyan mintha,ha az olimpiai 5. helyezettet,az osztály válogatottban szereplővel párosítanák.
Tabánit,valóban felfedezték!. Ma is elsősorban közönség az,aki igényli, VESZI,platinásítja,aranyosítja lemezeit, őrjöng érte a fellépésein. Menetközben, még szebb, kifejezőbb lett a hangja,igényes saját szerzeményei vannak Humora,egyénisége, egyedülálló előadásmódja, természetessége,fejlödőképessége, a tehetsége, és az Őt igénylő közönség tartja pályán,akkor is, ha az irigység faktor,sokszor a medián kersztül próbálja nehezíteni pályafutását, mert nem kompatibilis a celebséggel.

KovA 2012.03.23. 09:08:29

@prof.dr.elizon pucsnik:
Rosszul is tudod meg nem is.
Műkedvelő is lehet képzett énekes, ha énekórára jár és képzi magát. Föl is léphet és díjat is kaphat.
Zeneművészi végzettsége bizonyítványa tudtommal nincs, agrármérnök és a földhivatalban dolgozik abból tehát ebben az értelemben nem "profi".

Ha képet akarsz kapni róla Hallgasd meg a Kossuth rádió vele készült Arcvonások műsorát.
Miután a blog nem nagyon tűri a linkeket rákereshetsz így a gugliban:

Mr1 Mészáros János Elek

tollas 2012.03.23. 09:15:07

@Levéltáros:
Az semmi, de már a túkok is zúgolódnak,hogy kibaszták őketa megszokott otthonaikból, erre erősít rá Puzsér a kackiás bajúsz cikizésével,fel is megy a tojás ára hatvan forintra.

Ráadásul nem is nézek ilyen tévéadásokat, de ezek után nem is fogok.
Nem fogok cinkos lenni a magyarkodással előhozakodó vadbarmok ténykedéséhez, Jó hog még a fasisztázásik nem jutottak el, de ami késik nem múlik, :-)

KovA 2012.03.23. 09:19:44

@kontact35: Én Vastag csabán sem vagyok kiakadva - nem volt a favoritom - de ennek ellenére sem.
A műsor nélkül nem ismertem, most a műsornak köszönhetően ismerem és nyertem vele - jó fickó.

Az ilyen műsor ad egy lökést hányódó tehetségpalántáknak.
Kicsit olyan mint a felkevert víz, más kérdés, hogy amit feldob a hab a felszín is tud-e maradni.
Sokkal több tehetség lehet mint amennyi élettér számukra ez az ország - és az sem biztos, hogy a legértékesebbek meg tudjuk őrizni - saját közértékrendbéli békaseggealávalóságunk okán - hacsaknem nekik nincs elég erejük és küldetéstudatuk harcolni értünk.
De mindenkinek meg kell élni valahogy, szikes talajban tengődést vállalni kár értük.

tollas 2012.03.23. 09:20:14

@Gekko: Nem egészen így van, Alig fizet a TV2 a frekvenciáért, ráadásul néhány éve a szoci kormány még el is engedte a tartozásukat.

Tehát a kiesett bevételt igenis az állampolgárok fizetik.

KovA 2012.03.23. 09:20:47

@mufflinca: Szívemből szóltál.

lobster thermidor 2012.03.23. 09:24:10

@Monte Christo cselédje:
@Kutchek:

Ezekben a "tehetségkutatónak" nevezett műsorokban minden nézői célcsoport számára patikamérlegen adagolják a műsorszámokat. A szerkesztők árgus szemekkel figyelik a nézettségi adatokat, és a további adásokban azok fognak továbbjutni, akikkel több vécészagosítót, és gyomorfelpuffadásgátló pirulát tudnak eladni, a két műsorszám közötti reklámidőben.
A zsűrinek nevezett szórakoztatók feladata azon kívül, hogy leosztott, erősen kötött szerepet játszanak, a vásári kikiáltókéhoz hasonlítható. Nekik kell olykor provokálva, olykor együtt érzőnek mutatkozva az elvárt szinten tartaniuk a nézők érdeklődését.

A posztban említett énekessel pedig akár haknizni is lehet, mert nem csak a plázákban élnek ám emberek.:)

KovA 2012.03.23. 09:26:00

Ja és még egy tanmese neked és híveidnek Puzsérkám - ezen nagyon elgondolkodhattok.
Van aki kincseket keres van aki szemetet.
Ki kincset keres kincset talál és gazdagabb lesz vele, ki szemetet annak szemétté lesz.
Aki kincset gyűjt az a kincsesláda,
aki szemetet - az ...

:-)

különvélemény 2012.03.23. 09:26:12

Az örök kérdés, mi a korszerű és mi nem.
Valamint, hogy mennyire lehet korszerűsíteni egy régi műfajt.

Azt viszont én sem értem, mi volt ebben giccses. Ez már csak Puzsér görcsös magyarázkodása/okoskodása, mint a magyarozás is.
A csákó kiállt, elénekelte, lelépett. Ennyi. Nyilván nem fog semeddig sem eljutni.
Eddig sem sikerült befutnia a palinak, mert nincs biznisz ebben a műfajban.

Ettől még persze leginkább Puzsér miatt fogom nézni a műsort. :D

KovA 2012.03.23. 09:32:03

@lobster thermidor:
Biztos van benne igazság - de attól függetlenül, a tehetség az tehetség s ami jól van előadva, az jól van előadva.
Ami szép, az szép.

Attól még, hogy nem kell naivnak lenni - aki a műsort csinálja a pénzért csinálja és nem szent küldetésből beleérve az emelt díjas szavaztatást is az attól függetlenül igaz.

KovA 2012.03.23. 09:42:18

@különvélemény: Hogy nem korszerű az biztos, én kifejezetten nem is szerettem a "magyar nótát" és valószínű, hogy ezután sem fogom - de egy kicsit mégis tudom jobban becsülni mint eddig.
És néha épp a korszerű és a divat az a háttér ami előtt igen kontrasztos az "idejétmúlt" üzenete van a múltból. A "mainstream" már-már sörétzaj kiszűri az ember füle - épp azért az ilyesmi kihallatszik.

Egyébként szerintem nem a korszerűséggel kell mérni, hanem mindent a maga műfajában.
Ha egy hang jó, az előadás jó - akkor az minőség - a zsüri mint "fogyasztóvédelem" átengedheti.
Hogy mire van kereslet az már kevésbbé az ő dolguk. Nekik a minőségen kell őrködni.

lobster thermidor 2012.03.23. 09:45:14

@KovA:

Ha elolvasod néhány sorral feljebb írt hozzászólásomat, abból láthatod, hogy nekem konkrétan semmi bajom nincs ezzel az énekszámmal.
Ennek az énekesnek pont úgy helye van egy ilyen vegyes szerkezetű műsorban, mint bármi másnak.

Egyébként az sem nagyon érthető, egyesek miért kérik számon azt, hogy valaki nem csak a fürdőkádban képezte a hangját, hanem mielőtt kiállt a nyilvánosság elé, vette a fáradtságot, és eljárt énekórákra is. A hengerben pörgő-forgó akrobata esetében érdekes módon senki nem kifogásolja az artistaiskolás végzettséget.

KovA 2012.03.23. 09:55:45

Vannak emberek - és nem Puzsérra gondolok, akik a maguk szürkeségének előszeretett pocskondiáznak feketévé másokat háttérnek - magukat kiemelni.

Sajnos ez kissé magyar virtus: minél jobb valaki annál inkább kényszerét érzik leszólni hogy magukat fölébe emeljék.
A kisszerűség kompenzálása ez.
Ám a becsülni képtelenség megszegényíti az embert.
Mások értékeivel is gazdagodik az ember,
ha tudja becsülni - övé is lesz anélkül,
hogy elvenné tőle.

haifisch 2012.03.23. 09:55:56

na, menjetek a puzser.hu-ra! :)

KovA 2012.03.23. 10:03:03

@lobster thermidor: Hát lásd elébb - mindenkinek jól esik okosnak látszani a nagy "leleplezések" elleplezik azt az értéket ami az övék is lehetne.
Fontosabb, hogy hú, "képzett énekes" , fontosabb a tévedésben hinni, hogy profi, mint az hogy jó hangja van jól ad elő.

Erre egyébként csak egy példa ez az énekes, ez egy (némelyeket) jellemző viselkedés.
Így akarják megmutatni, hogy ők nem hülyék (más se) vagy hogy mennyire trendik és benne vannak a méjnszrímben (csepüljük az ősök dolgait) :-)
Kinek, hogy adatott...

2012.03.23. 10:12:54

@lobster thermidor:
Igen, teljesen igazad van.
Csak sajnálom a figurát (meg magunkat, egy álommal kevesebb..), mert mostantól kétkedve néznek majd rá, és nem lesz túl pozitív a róla alkotott kép. Pedig egyszerűbb lett volna őszintének lennie, nem beugrania a "műsor" igényének...Csak ennyi a baj vele, de ez épp elég...
Merthát egyébként valóban el lehet adni, sokan szeretik ezeket a válságfeledtető perceket, annak idején is épp ezért találták ki, mint tudjuk:-))))
És akik ezt majd "megveszik", nem interneteznek meg gugliznak, úgyhogy cuppogják majd....

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2012.03.23. 10:16:23

Igazán szórakoztató ez a poszt. Jellemző, hogy szinte mindenki elsiklik a lényeg mellett.
Az egyedüli, ami itt fontos egyáltalán, hogy van egy ember, aki kimondja a véleményét, akkor is, ha tudja, hogy nem lesz népszerű vele. Én is torkig vagyok már az állandó szépítő fogalmazásokkal.

Nem nagy kunszt kimondani a szarról, hogy szar, de a mai Magyarországon az. A több évtizedes agymosás már oda vezetett, hogy a világ hülyéi lettünk.

lobster thermidor 2012.03.23. 10:24:02

@haifisch:

Azért a Puzsér kermédiás szereplése kissé ellentmond a blog főoldalán olvasható jellemzésekkel.
Mindenesetre jól szórakoztam olvasás közben.

lobster thermidor 2012.03.23. 10:28:05

@Az igazi Svarc Enegger:

Hát tudod..., ez egy kereskedelmi televízióban, a fizetett megmondó szerepét játszótól nem tűnik túl nagy kunsztnak.

KovA 2012.03.23. 11:07:57

@Az igazi Svarc Enegger:
"Nem nagy kunszt kimondani a szarról, hogy szar, de a mai Magyarországon az."

Még nagyobb kunszt (a nagy szar közepette) a jóról kimondani, hogy jó :-)

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2012.03.24. 10:25:16

Néhány éve volt az egyik rádióban az Apokalipszis RT műsora rendszeresen.
Abban nem szerepelt Puzsér? Olyan ismerős a hanghordozása.

steewbass 2012.03.24. 15:02:49

Az indoklás a "nemre" elég vicces. Életképtelen a produkció és a forma a médiában? Nem a médiáról szól a szórakoztatás. Sőt leginkább többet árt , mint használ az egész. Szívem szerint letörölném az internetet. Kikapcsolnám a TV-t és a Rádió-t és beszüntetném az összes lapot ameddig nincsenek kellőképpen hozzáértő emberek, akik felelősséggel és ízléssel tudnák kezelni az egészet. A kedves "zsűritag" által megfogalmazott felszínességen meg inkább kacagnék én. A magyar médiánál és a "közgondolkodásnál" felszínesebb dolog jelen idő szerint nem létezik. Az egész nekifeszült erőlködő szórakoztató ipar egy vicc és elég rossz vicc. Nem képvisel semmilyen értéket, a legcsekélyebbet sem. Minden éremnek 2 oldala van a mondás szerint meg a pénzverde szerint is, na ez a mi kis hazánkban semmilyen körülmények közt nem jelenik meg. Nálunk 1 oldalú minden. Van ugyan másik oldala a dolgoknak csak azt leginkább eltakarják a szemek elől és ez ebben a kifakult gondolkodásképtelen, elnyűtt, megcsömörlött társadalomban nem is nehéz. Kukorica János nem kukoricázott az előadásával és igen is hiszem, hogy van helye a szórakoztató iparban csak oda kéne őt vezetni ahová való. Nem a semmiről szóló média által generált műsorokban és közegekben kell őt életképtelenné tenni. Remélem hamar eljön az az idő mikor mindenki ráeszmél, hogy VAN KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK ÉS AZT ÁPOLNI KELL bármilyen formában is üti fel a fejét. Nem "magyarkodón", mellet ütlegelve, csak békésen bort iszogatva megpihenve néhány órára, hisz semmi sürgős dolgunk nincs ezen a világon. Szép életet mindenkinek!!!

Előre MGTSZ 2012.03.26. 17:47:03

Nem nézek tv- t, de most rávettetek, na... kijutúboltam.
Ez a plazma gyerik ez...hogy ez mekkora bölcs ember. Én nem tudtam, de, ha ez tényleg így van, ahogy meséli, akkor mosmá majd óvatosabb leszek a nőkkel, de legalábbis nem biztos, hogy ezután mindent elhiszek, amit mondanak.

pusztai_zseni 2012.04.22. 20:39:19

Azt a trapézmintás pulóvert át kellene gondolni még egyszer: káró és/vagy norvégmintásnak nevezik - meglepő módon arról az országról nevezték el, ahol először készítették, még véletlenül sem magyar.
Ez mondjuk két dolgot mutat: Puzsér tárgyi tévedéseiben bő véleményét szívesen felvállalja, a másik meg az, hogy magukat értelmesnek nevező emberek "magyaroznak". Hátbazze...

lobster thermidor 2012.04.22. 22:12:08

@pusztai_zseni:

"Azt a trapézmintás pulóvert át kellene gondolni még egyszer: káró és/vagy norvégmintásnak nevezik - meglepő módon arról az országról nevezték el, ahol először készítették, még véletlenül sem magyar."

Kissé késésben vagy, ezt a pulcsi témát itt már kielemeztük néhány hozzászólással fentebb.
A spéttel még nem volna különösebb baj, de az a pulóverminta csak nem akar összejönni neked sem. Szóval azt a norvégmintás pulóvert át kellene gondolni még egyszer, mert az a pulóver minden, de norvégmintás biztosan nem!:)

pusztai_zseni 2012.04.24. 10:00:50

@lobster thermidor: Érdekes, meg voltam győződve... Engem félreinformáltak, ez skandalum. :)

[Nem olvastam el minden hozzászólást, annyira azért nem érdekeltek a kommentek, hogy mindet végigböngésszem - ha meg nem sértelek.]

Mr. Alkohol 2012.05.12. 23:29:21

"A nézők többsége valami elementárisan magyart, valami hamisítatlanul és mélyen nemzetit volt hajlamos belelátni a produkcióba. Köszönhető ez a fölfelé pödört bajusznak, a trapézmintás, kötött pulóvernek és a Kacsóh Pongrác daljáték-részletnek a halott babájával meg a rózsaszállal."

PONT EZÉRT lezavartam volna ezt az urat a színpadról/képernyőről.

DE: "Mészáros János Eleknek kétségkívül szép tenor hangja van."

Mr. Alkohol 2012.05.12. 23:35:19

@kontact35: "Nevetséges, hogy egy tehetségkutatónak nevezett valamin egyáltalán INDULHATOTT Vastag Csaba,aki nemcsak színpadi rutinnal, többszáz haknival a háta mögött érkezett,de évekig szerepelt a TV2 zenei műsorában is. Érdekes módon V. Cs-t, bár majdnem egy évtizedet volt pályán, mégse fedezte fe, közben senki. Talán nem véletlen!"

Nem bizony! Egyik nap egy boltban hallottam egy elviselhetetlenül szar (zeneileg), és érthetetlen szövegű dalt, hamis énekkel. Kb. olyan félig szavalás - félig éneklés volt, mint a 90-es években az Emberek nevű anti-zene-kar. De ez nem az ő számuk volt, nem, bemondták, az előadó: Vastag Csaba.

Mr. Alkohol 2012.05.12. 23:45:12

@Styxx: "Tehetségkutatóval kitörni csak egy paraszthajszálnyival sanszosabb, mint valóság-showal."

Mo-n.

Az egyik kedvenc énekesnőm egy ilyen műsorral szerzett ismertséget, pedig a döntőben kiesett. Azóta több lemezt is kiadott, a dalait maga szerzi (gitár, versek) és a koncertjein sincs playback.
süti beállítások módosítása